Azonban érdemes felidézni, hogy Karácsony Gergely augusztus elején még arról beszélt egy külföldi lapnak, hogy a saját szavazóik előtt sem reklámozzák a migrációs politikájukat. A német Die Zeitnak adott nyilatkozatában a főpolgármester azt mondta, hogy a menedékkérők jogainak biztosítása a kormányprogramja részét képezi, de Magyarországon ezzel nem lehetne választást nyerni, így ezt nem tüntetik fel semmilyen plakáton. A főpolgármester akkor azt is elárulta: ez a programpont a hatpárti baloldali szövetség közös konszenzusán alapul, tehát még a Jobbikkal sem alakult ki vita.
Egymás jelöltjeiről szivárogtattak
A jelöltek egymásra licitálását követően abban alakult ki ellentét, hogy kompromittáló információkat osztottak meg egymás választókerületi jelöltjeiről. Így Fekete-Győr András például felrótta Dobrev Klárának, hogy Szegeden a momentumos jelölttel szemben azt a Tóth Pétert támogatják, aki a tavalyi Pride előtt úgy nyilatkozott: mindent megtesz a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen. Karácsony Gergely ezen a vonalon haladva pedig a Momentum tizenhatodik kerületi jelöltjéről árulta el, hogy a politikus korábban devizahitel-károsultak lakásainak megvásárlásán nyerészkedett, majd felidézte, hogy a DK egyik jelöltjéről is kiderül, hogy offshore ügyekben volt érdekelt. Ezt követően a Jobbik ózdi jelöltjének, Farkas Péter Barnabásnak a náci karlendítésre emlékeztető fotóját hozta fel Karácsony, majd egyértelművé tette, hogy Zuglóban számára Tóth Csaba vállalhatatlanná vált az utóbbi időszakban kiderült ügyei miatt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!