
Németh életfogytiglani fegyházat kapott, amiből 20 év letöltése után 2000-ben feltételesen szabadult, ám nem sokkal később tiltott gyógyszer birtoklása miatt még egy évre visszavitték a fegyházba. 2001-es szabadulása után kántorként helyezkedett el Győr közelében, egy faluban, ám nem voltak elégedettek a munkájával, így hetek múlva elbocsátották. Utcára került, pedig még egy lánya is született az élettársától, ám az együttélés sem ment neki, Németh hajléktalanként, koldulásból tartotta fenn magát. Bűncselekményt azonban – ekkor még – nem követett el.
Megtért, de jóútra nem tért
Ekkor az RTL Klub Helyszíni szemle című bűnügyi magazinja készített vele interjút. A fegyházban – mint azt mondta, betegsége miatt – megtért, megtanult orgonálni. Arra a kérdésre, hogy milyen szerepe volt a rendőr és a másik áldozata megölésekor, azt válaszolta: bűntársai kényszerítették, hogy részt vegyen az emberölésekben, ám ő csak a gépkocsit vezette, illetve megásta az elvágott torkú rendőr sírját. Azt is vitatta a tévéinterjú során, hogy kegytelen volna, ezt csak tettestársai vallották róla a nyomozáskor, hogy védjék magukat.

A tudósító birtokában lévő nyomozati vallomások szerint Soós Lajos azt vallotta: a banda legkegyetlenebb tagja volt a Kisnémet, aki élvezettel ölt, furcsa fény volt a szemében, miközben szurkálta a rendőrt. Az ugyancsak birtokomban lévő korabeli kriminálpszichológiai szakvélemények szerint Németh volt a legkegyetlenebb a bűnözői csoportban.
A megtérés, a hit sem segített Németh István társadalomba való visszailleszkedésében. A tévéinterjúban a médiát hibáztatja ezért, bár hozzáteszi, a média teszi a dolgát. A férfit 2006 már Budapesten érte, hajléktalanként édességet árult a Városligetben, akadtak alkalmi munkái, ám amikor rájöttek, hogy ő a rendőrgyilkos, rendre kirúgták. Ekkoriban arról beszélt egy újságírónak: mínusz 10 fokig bírta a hideget, de ismét koldulnia kellett, hogy enni tudjon. „Autómosóban vagy kárpitosként szívesen dolgoznék, de gyermekfelügyeletet is vállalnék. Biztonsági őrnek sem lennék utolsó, csakhogy üldöz a múltam. Pedig jó apaként gondoskodni akarok a kislányomról” – mondta akkor. A lány korábbi, Győr-Sopron-Moson megyében élő élettársától született.
A férfi Heves megyében kötött ki, mondhatni, hazatért, hiszen verpeléti származású. Sodródott a megyében településről településre, aztán 2016-ban Tarnaleleszen egy 29 éves fiatalasszonnyal – akit egy hajléktalanmelegedőben ismert meg – költözött össze, két gyereket neveltek. Az akkor nyolcéves kislányt Németh a nevére vette, az ötéves kisfiú pedig közös gyermekük. A családi idill azonban nem tartott sokáig, mivel az asszony rájöhetett, mit tett Németh előbb a nevelt lánnyal, majd saját fiúgyermekével. Az apa megijedt a következményektől, menekülőre fogta, Győr-Moson-Sopronba szökött, állítólag próbálkozott a korábbi élettársnál, ám a nő elzavarta. Némethet a rendőrök 2018 őszén fogták el, az asszony településén.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!