Elveszthetik az itt élők a Kelenföld városközpontban, a Bikás parknál álló szolgáltatóházat, amely évtizedek óta áll a lakosság rendelkezésére. A piacot, irodákat és számos kis üzletet, szolgáltatóegységet magába foglaló komplexum ránézésre a szocializmus örökségét hordozza, erénye viszont, hogy valódi településközpontként működik, él, virágzik, a helyieknek szükségük van rá. Az önkormányzat azonban a terület többségi tulajdonosa, a főváros beleegyezésével eladná a területet.
– Az a felháborító, hogy az önkormányzat már februárban döntött arról, hogy kiírja a pályázatot, de csak szeptemberben hozták nyilvánosságra. Ez derült ki a tegnap rendezett lakossági fórumon – mondta Suszter András a Lokálpatrióta tulajdonos-szerkesztője, aki egyben a tiltakozó civilek egyik képviselője is azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Szanyi Tibor vezette Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (Iszomm) hirdetett meg november 30-án a tárgyalt területen. Hozzátette: – Ráadásul akkor sem értesítették közvetlenül az érintetteket, a vállalkozók a Lokálpatriótából tudták meg, hogy eladhatják a fejük fölül az épületet. Egyébként nincs szakértői vélemény arról, hogy az épülettel szerkezetileg bármi probléma lenne, arról pedig nem szabad megfeledkezni, hogy ez egy kincs. A helyiek számára fontos.
Az Origó november 26-án közölt cikket arról, hogy a terület többségi tulajdonosa, a főváros és az újbudai önkormányzat értékesítené a területet. A cikkben megszólaló civil képviselő szerint Karácsonyék azzal próbálják indokolni a döntést, hogy az épület romos állapotban van, de ez nem igaz – erre reflektált a november 30-i sajtótájékoztatón Suszter András is. A főváros és az önkormányzat annak ellenére ragaszkodik a tervhez, hogy közben hétezren aláírtak egy tiltakozó petíciót. Mindez sajátos értelmet nyer annak fényében, hogy az újbudai eseményekkel párhuzamosan Karácsony Gergely főpolgármesternek egy fővárosi vizsgálóbizottságot is fel kellett állítania, amely azt vizsgálja, hogyan merülhetett fel a városháza értékesítésének ügye.