„Ígéretekkel nem lehet gyógyítani, főpolgármester úr!”
Semmi nem valósult meg azokból az ígéretekből, amelyek a főpolgármesteri székbe juttatták Karácsony Gergelyt a baloldali pártszövetség szerint.
Semmi nem valósult meg azokból az ígéretekből, amelyek a főpolgármesteri székbe juttatták Karácsony Gergelyt a baloldali pártszövetség szerint.
A XVI. kerületi időközi választáson induló Kertész Editet elmarasztalta a helyi választási bizottság.
Közösségi oldalán üzent a baloldal miniszterelnök-jelöltjének az Iszomm alapítója.
Már négy párt nem csatlakozik a Gyurcsány-féle balliberális összefogáshoz.
Az Iszomm elnöke szerint is női államfőre van szüksége Magyarországnak.
Szanyiék szerint vállalkozások lehetetlenülhetnek el, az itt élők pedig egy szolgáltatóközpontot vesztenek el.
Szerintük a kormány a „hivatásos ellenzékének” javaslatát fogadta el, ők azonban 250 ezer forintra emelnék az összeget.
Akár öt kisebb párt is állíthat országos listát a tavaszi országgyűlési választásokon.
Ismertette programját az Iszomm, amely a kádári időket idézi: aki munkás, az barát, aki vállalkozik, az vadkapitalista, és fizetnie kell.
A miniszterelnök-jelölt szerint Magyarország történelme során a Kádár-korszak volt az egyetlen, amely milliók számára felemelkedést jelentett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A vízforralásnál is nagyobb gondot okozott a kis csomagtartó, pedig még prototípus is épült a kombiból.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Ezt nem fogják elhinni!
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.