Álhíreket terjesztenek a baloldali médiumok a PCR-tesztek kapcsán

A betegellátás során nem használható fel olyan eszköz vagy készítmény, amely lejárt szavatosságú.

Magyar Nemzet
2021. 11. 24. 15:38
null
Gyõr, 2020. november 24. Koronavírus-teszthez vett mintát dolgoz fel egy egyetemi hallgató a gyõri önkormányzat Kodály Zoltán utcai bölcsõdéjében 2020. november 24-én. Elkezdõdött az egészségügyi, a szociális, a bölcsõdei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésben részt vevõk is segítenek kéthetes, fizetett gyakorlat részeként. MTI/Krizsán Csaba Fotó: Krizsán Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kétszázmillióért, hanem 239 ezer forintért történt lejárt szavatosságú, fel nem használható PCR-tesztek megsemmisítése a szakmai előírásoknak megfelelően

– hangsúlyozta a baloldali médiumok hazugságaira reagálva az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő), amelyek a Jelen cikke nyomán azt az álhírt terjesztették, hogy ötmilliárd forint értékű, tavaly beszerzett és időközben, idén tavasszal lejárt PCR-tesztet selejtez le az állam, ami mintegy kétszázmillió forint pluszköltséget jelent. 

Az Okfő közleménye szerint a beszerzett PCR-tesztek a kórházak számára folyamatosan rendelhetők a koronavírus-járvány kezdete óta. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a rövid idő alatt eredményt adó, így a járvány hatékonyabb kezelését biztosító gyorstesztek megjelenése visszaszorította a PCR-tesztek felhasználási mennyiségét. 

Az egészségügyben mindig a betegbiztonság a legfontosabb szempont, éppen ezért a betegellátás során nem használható fel olyan eszköz vagy készítmény, amely lejárt szavatosságú

 – húzták alá.

Borítókép: Koronavírusteszthez vett mintát dolgoz fel egy egyetemi hallgató a győri önkormányzat Kodály Zoltán utcai bölcsődéjében. (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.