Akár Bajnai Gordont is meghallgathatja a bizottság, mondta a főpolgármester a Mediaworks Hírcentrumának. Karácsony Gergely alig egy hete még arról beszélt, hogy semmiféle vizsgálóbizottságot nem állítanak fel és nem támogatnak a Városháza körül kirobbant botrány miatt, szerdán azonban mégis létrejött egy vizsgálóbizottság. Igaz a testületnek csupán alig két hete van elvégezni a rábízott feladatot.
Bajnai Gordont is meghallgathatja a fővárosi vizsgálóbizottság + videó
Karácsony Gergely a Mediaworks Hírcentrumának elmondta, hiába vizsgálódik majd a bizottság, továbbra sincsen ügy.

A főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján arról is beszélt a Hírcentrum kérdésére válaszolva, hogy ugyan vizsgálódik majd a bizottság, de nincs mit, hiszen szerinte továbbra sincsen ügy.
Karácsony Gergely azt is elárulta, hogy a botrány kirobbanása óta nem beszélt Bajnai Gordonnal.
Borítókép: Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője érkezik a Magyar Szocialista Párt (MSZP) eredményváró rendezvényére az MSZP Jókai utcai székháza előtt az országgyűlési képviselő-választáson 2014. április 6-án. (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ukrán kommunista költőnő szobrát avatták fel Hódmezővásárhelyen a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Márki-Zay Péter bizonyította ukránpártiságát.

Orbán Viktor: Emlékezünk
2000 óta február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Újabb lépéseket tett a kormány a magyarok védelme érdekében + videó
Megalakult az egyeztető törzs.

Különleges emlék Wittner Mária hagyatékából
Nem mindennapi ajándékot kapott Vitéz Bogyay Elemér 1956-os szabadságharcostól Kocsondi Márk budafok-tétényi képviselő a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ukrán kommunista költőnő szobrát avatták fel Hódmezővásárhelyen a kommunizmus áldozatainak emléknapján
Márki-Zay Péter bizonyította ukránpártiságát.

Orbán Viktor: Emlékezünk
2000 óta február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja.

Újabb lépéseket tett a kormány a magyarok védelme érdekében + videó
Megalakult az egyeztető törzs.

Különleges emlék Wittner Mária hagyatékából
Nem mindennapi ajándékot kapott Vitéz Bogyay Elemér 1956-os szabadságharcostól Kocsondi Márk budafok-tétényi képviselő a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!