Nem minden sofőr tartotta a száraz novembert

Hat nap alatt 126 ittas és hat bódult járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök Budapesten, de fogtak el embercsempészt és két körözött személyt is – írja a Police.hu.

Forrás: POLICE.HU2021. 11. 30. 8:42
Forrás: PEXELS
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év első kilenc hónapjában 112 olyan sérüléssel járó közlekedési baleset történt a főváros útjain, amit ittas állapotban okoztak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2021 novemberében az ittas, bódult, valamint az agresszív, a közlekedési szabályokat szándékosan megszegő járművezetők kiszűrésére szervezett akciót.

A hat pénteki és szombati napot érintő ellenőrzés-sorozat alatt 126 ittas és hat bódult járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök. 

Elfogtak még egy embercsempészt, két bűncselekmény miatt körözött személyt, három embert kábítószer birtoklása, egyet jogellenes magyarországi tartózkodás miatt, két járművezetőt pedig azért, mert eltiltás ellenére ültek a volán mögé. Előállítottak öt sofőrt is, akiknek nem volt jogosítványa, egy embert pedig járművezetés tiltott átengedése miatt.

A rendőrök mindösszesen 84 büntető és 55 szabálysértési feljelentést tettek. 63 esetben közigazgatási bírságot, 50 esetben helyszíni bírságot szabtak ki.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: PEXELS)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.