Emberkereskedelem és kényszermunka miatt felelhet a sárkeresztúri pár
Volt, hogy kevesellték a sértett által hazavitt összeget.
Volt, hogy kevesellték a sértett által hazavitt összeget.
Nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott az egyenruhásnak.
Nem is kevés.
A gyöngyösi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Igazoltatás útján derült ki, hogy a férfit körözik.
Főzés közben fogyott ki a hozzávalókból az ittas férfi, ezért autóba ült és elhajtott a boltba.
A támadót párja és apja akadályozta meg a cselekmény folytatásában.
Az autó műszaki állapotához képest a kötelező matrica hiánya volt a legkisebb probléma.
Megkéselte az élettársa.
Hamar elkapták a rendőrök azt a két férfit, akik a gyanú szerint zsákszámra lopták ki a ruhákat a plázából. Az egyik gyanúsított a bolt vagyonőreként dolgozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök közösségi oldalán tett közzé bejegyzést a madridi csúcstalálkozóról, amelyben azt is jelezte, hogy hamarosan élőben jelentkezik a Patrióták találkozójáról.
A főpolgármester rendre akkor lép fel a fák védőszentjeként, ha kormánypárti kezdeményezésű projektről van szó.
A kanadaiak többsége ragaszkodna az állam önállóságához.
A portugál klasszis a találata előtt olyan sprintet vágott le, ami egy húszévestől is szép lenne.
Móricz Zsigmond novelláját félreérthetik a mai diákok.
Pete Hegseth Németországban, Belgiumban és Lengyelországban tárgyal a jövő héten.
Van egy vitamin, ami akár maradandó idegrendszeri károkat okozhat.
Ebből baj lesz!
A Philadelphiában történt repülőgép-szerencsétlenségben megsérült tízéves kisfiú váratlan meglepetést kapott.
Az ukrán–magyar határszakaszon 4560-an léptek be Magyarországra pénteken – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.
Három áldozatot már megtaláltak, további hét embert még keresnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.