Több mint hatszáz gyermeknek segített eddig a Regőczi Alapítvány

Már 662 gyermeknek segített egyszeri gyorssegély formájában, összesen több mint 144 millió forint értékben a Regőczi Alapítvány - mondta Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumi elnöke, az államfő felesége csütörtökön Győrben.

Forrás: MTI2021. 11. 18. 21:14
GYÖRGY István; HERCZEGH Anita; FÜLÖP Attila
Koronavírus - Több mint hatszáz gyermeknek segített eddig a Regőczi Alapítvány Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Herczegh Anita elmondta, hogy mintegy ezer olyan gyermekről tudnak, akik a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradtak, ez mintegy hatszáz családot jelent.

Hozzátette: további 52 gyermek támogatásáról született már döntés, emellett az év végéig a kuratórium igyekszik feldolgozni azt a több mint kétszáz igénylést, amely még beérkezett az alapítványhoz.

Herczegh Anita kiemelte: az a tapasztalatuk, hogy aki kérelemmel fordult a szervezethez, az valóban rászoruló és gyakorlatilag mindenki kapott eddig támogatást. Hangsúlyozta: azon kell dolgozni, hogy a járvány következtében árván vagy félárván maradt gyermekek száma ne növekedjen tovább.

Az államfő felesége felidézte: országjáró körutat szervezett, hogy találkozzon az állami, önkormányzati szervezetek munkatársaival, vezetőivel, valamint a karitatív szervezetek képviselőivel és megbeszéljék, miként tudnak együttműködni annak érdekében, hogy a segítségnyújtás minél célravezetőbb és hatékonyabb legyen.

Elmondta, hogy az alapítvány a jövő évtől szeretné kialakítani a rendszeres havi támogatási formát. A cél az, hogy hosszú távú és személyre szabott segítséget tudjanak nyújtani a gyermekeknek. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt korukig vagy legalább addig segítik őket, amíg képesítést szerezne - mondta, hozzátéve, hogy az anyagi támogatáson túl segíteni szeretnék ezeket a gyerekeket minden másban is, ami számukra nehézséget okoz.

Herczegh Anita kiemelte: fontos, hogy a családok érezzék azt a biztonsági hátteret maguk mögött, amelyet az alapítvány nyújtani tud nekik.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta: az országjárásnak Győr az ötödik állomása volt, itt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye állami és önkormányzati szervezeteinek munkatársaival, a helyi civil és egyházi segítő szervezetek képviselőivel egyeztettek.

György István hangsúlyozta: az a tapasztalatuk, hogy a beérkezett kérelmek elbírálási határidejét, hatvan napot betartják a szakterületen dolgozók, hogy minél hamarabb megérkezhessen a segítség.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy az alapítvány mára a nemzeti szolidaritásvállalás jelképe lett, amely mögé mindenki felsorakozott.

Hangsúlyozta, hogy a járvány ellenszere az oltás. Annak érdekében, hogy ne emelkedjen tovább a járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek száma, azt kérte, hogy mindenki oltassa be magát.

Áder János köztársasági elnök és felesége 2021-ben hozta létre a Regőczi Alapítványt azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány miatt elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket.

Borítókép: Regőczi Alapítvány sajtótájékoztatója (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.