Visszarettentek a kirendelt védők

Már a második kirendelt védő adta vissza a hatóságnak a kirendelését Posta Imre és társai ügyében. A megalapozott gyanú szerint az állam megdöntésére és közéleti emberek megölésére buzdító egykori rendőrpszichológusra és gyanúsított-társaira elmeorvosi vizsgálat vár.

2021. 11. 06. 7:50
Forrás: Terrorelhárítási Központ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a második kirendelt védő is visszaadta megbízatását az állam megdöntésére irányuló bűncselekménnyel és emberölésre való felbujtással megalapozottan gyanúsított egykori rendőrségi pszichológus, Posta Imre ügyé­ben – tudta meg a Magyar Nemzet. A büntetőeljárási törvény szerint kötelező az ügyvédi képviselet például, ha a bűncselekmény, ami miatt az eljárás folyik, ötévi vagy annál súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő, valamint ha a terheltet fogva tartják. Amennyiben a terhelt nem tud vagy nem akar ügyvédet felfogadni, a területileg illetékes ügyvédi kamara ­véletlenszerűen jelöli ki – rendeli ki – a védőt. Pos­táék esetében a Budapesti Ügyvédi Kamara az illetékes. A nyomozó hatóság, esetünkben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ­Posta Imre és két társa őrizetbe vételekor értesítette az illetékes kamarát, ahonnan kirendelték a védőt. Azért egyes számban beszélünk róla, mivel Posta esetében meg tudtunk győződni arról, hogy kirendelt védő védi/védte, a másik két, egyébként Postával együtt még szeptember végén letartóztatott terhelt esetében egyelőre ezt nem tudjuk.

Posta kirendelt védői állítólag arra hivatkoztak a kirendelés megszüntetését kérve, hogy nincs gyakorlatuk az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűncselekményben, amelyről a megalapozott gyanú szól. Lapunk azonban úgy tudja, a kihátrálás mögött valószínűleg az húzódik meg, hogy az ügyvédek gyorsan rájöhettek, a Posta Imre elleni gyanúsítás valóban igen megalapozott, már-már vádszintű. Mint arra szeptember 30-i cikkünkben rámutattunk, bizonyítottság esetén halmazati büntetésül akár húsz év szabadságvesztést is kaphat az ultraradikális, szélsőjobboldali, antiszemita volt katonai, illetve rendőrségi pszichológus Posta Imre, valamint gyanúsított-társa, K. Áron. Mindketten alaposan gyanúsíthatók emberölés előkészülete bűntette mellett az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel. Az előbbinek a büntető törvénykönyv (Btk.) szerinti büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés, az utóbbit azonban jóval súlyosabban bünteti a törvény: öttől húsz évig terjedő vagy életfogytiglani szabadságvesztést helyez kilátásba.

A nyomozó bíró a napokban kilencven nappal meghosszabbította mindkét gyanúsított letartóztatását. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntett megalapozott gyanúja a KNYF korábbi közleménye szerint azon alapszik, a gyanúsítottak létrehozták az úgynevezett Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet. K. Áront bírói hatalommal ruházták fel, Posta Imre feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. A gyanúsítottak új alkotmányt is megfogalmaztak, melynek egyik pontja szerint a társadalom minden tagjának mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni. A gyanúsítottak részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amit a közösségi médiában népszerűsítettek.

A gyanúsítottak – antiszemita nézeteik hangoztatása mellett – az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten közéleti szereplők megölésére szólították fel.

Ez utóbbi azért lényeges megállapítás, mivel tavaly januárban Posta az interneten már gyilkosságra buzdította követőit. „Bírókat akarok látni a Dunán úszóversenyezve az ügyészekkel és a politikusmaffiával karöltve Mohács felé félúton. Olyan nagy kérés ez? Szervezkedjetek, és kapjatok már el pár mocskos bűnözőt! Példát kell statuálni! Rég ideje volna. Minden szó el lett már mondva, ezekkel nincs miről tárgyalni. Hullazsákba velük!” – írta saját honlapján, csak akkor még neveket nem említett, ezúttal azonban egy sor közéleti személyt neveztek meg „halálra ítéltként”.

Borítókép: Posta Imre elfogásának pillanatait videófelvételen rögzítették

(Fotó: TEK)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.