időjárás 5°C Virgil 2022. november 27.
logo
Az egészségügyben a harmadik oltást is mindenkinek fel kell vennie

Zárt térben ismét kötelező a maszk viselése

Kerékgyártó – Ternovácz
2021.11.18. 15:20 2021.11.18. 20:15
Zárt térben ismét kötelező a maszk viselése

Szombattól újra kötelező lesz maszkot hordani a zárt terekben, az egészségügyi dolgozók számára pedig a harmadik oltás is kötelező lesz – ezekről döntött tegnap a kormány Gulyás Gergely miniszter mai tájékoztatása szerint. A Kormányinfón az is kiderült, hogy a hatóságok a benzinár mellett az üzemanyagok minőségét is vizsgálják a múlt heti árbefagyasztás óta.

A mai Kormányinfó elején Gulyás Gergely ismertette a napi járványadatokat, majd arról kezdett el beszélni, hogy a járvány negyedik hulláma november végén, december elején tetőzhet, akár egy-két héten belül túl is lehetünk ezen. – A szakemberek továbbra is úgy nyilatkoznak, hogy védelmet csak az oltás jelent – tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 

 

Beltéren maszkot kell viselni

A politikus kifejtette: 

A kormány javasolja a harmadik, emlékeztető oltás felvételét, ezt szintén szakértők véleménye indokolja.

Szerinte a vírusnak ez lehet az utolsó hulláma, ha mindenki beoltatja magát, de ha ez nem így lesz, akkor újabb és újabb hullámok jöhetnek. 

A miniszter bejelentette, hogy 

szombattól kötelező lesz maszkot hordani a zárt terekben, az egészségügyi dolgozók számára pedig a harmadik oltást is kötelezővé teszik. 

– Ezt tervezik az államigazgatásban is. Az iskolákban és a szakképző intézményekben az iskolavezetés dönt a maszkviselési szabályokról –  tette hozzá Gulyás.

Hétfőtől oltási akcióhetet hirdet a kormány, melyről a miniszter azt mondta, hogy 

a jövő héten 101 megyei és városi kórházban várják 7 és 19 óra között az oltásra jelentkezőket egy oltási kampány keretében. 

– Öt vakcina áll rendelkezésre, a Szputnyik az egyetlen, ami már elfogyott – tájékoztatott a miniszter.

 

Sikeres volt a benzinár csökkentése

A tegnapi ülésen a kormány az energiaárakkal is foglalkozott. 

Örömmel látjuk, hogy mindenhol végbement az üzemanyagár-csökkenés

– mondta a miniszter a múlt héten elrendelt hatósági árazásról. Gulyás hozzátette, a hatóságok nem találtak olyan kutat, ahol a szabályokat nem tartották volna be. Mint mondta, 

az árak mellett az üzemanyag minőségét is folyamatosan ellenőrzik a hatóságok.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány a kisvállalkozásokkal kapcsolatban úgy döntött, megnyitja a lehetőségét, hogy beléphessenek az egyetemes szolgáltatói körbe. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ők is rezsicsökkentett árat fognak fizetni. Mint kifejtette, kisvállalkozásoknak azokat a vállalkozásokat tekintik, amelyek a helyi iparűzési adóban is kedvezményes adókulcsra voltak jogosultak, ahol a foglalkoztatottak száma legfeljebb tíz fő, illetve a nettó bevétel nem haladja meg a négymilliárd forintot.

A kormány reméli, hogy az infláció féken tartásához hozzájárul a benzin és a dízel árának csökkentése, a rezsicsökkentés, illetve az, hogy a rezsicsökkentést a kisvállalkozásokra is kiterjesztik.

Az MTVA kérdésére az Anonymus-üggyel kapcsolatban a miniszter azt mondta, ilyen ügyekkel a kormány nem foglalkozik, de, mint fogalmazott, a jelenlegi városvezetés korábban a Városháza felújítását tervezte, most pedig már teljesen másról van szó, ráadásul az épület rosszabb állapotban van, mint korábban.

A Magyar Nemzet kérdésre Márki-Zay Péter rezsicsökkentéssel kapcsolatos megnyilatkozásáról is szó esett. 

Gulyás Gergely szerint nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc jelöltje ma is ugyanazt a véleményt képviseli, amely korábban kártékony hatással volt a magyar gazdaságra. 

Szerinte ez nyíltan bizonyítja, hogy a baloldal ugyanazt a politikát folytatja, mint korábban. Ugyancsak a Magyar Nemzet kérdezte a minisztert Jakab Péter lakásbérlésével kapcsolatban. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a Jobbik elnöke a cikk állítása szerint jogellenesen használta fel a neki járó illetményt, ezt kell megvizsgálni, és ha így van, szankcionálni. 

Jogszabály-módosítás nem kell, egyszerűen be kell tartani az érvényes jogszabályokat

– mondta. 

 

Növelnék az oltottak számát

A járvány terjedésével kapcsolatban elmondta, a legnagyobb veszélyt azok az emberek jelentik, akik sok emberekkel találkoznak. Egy ilyen, például közigazgatásban dolgozó személy esetében nem elfogadható, hogy úgy dolgozzon, hogy nincs beoltva. A pedagógusokat is ebbe a kategóriába sorolta, de mint mondta, 

a pedagógusok több mint 86 százaléka oltott, és ezt növelni szeretnék.

– Igenis kockázatos, hogy valaki úgy tanít gyerekeket, hogy nincs beoltva. Tanárként nekik kellene példát mutatni – tette hozzá. Arra kérte a tanárokat, hogy vegyék fel az oltást.

Elmondta, ha szükséges, bevezetik, hogy a vendéglátóipari létesítmények csak védettségi igazolással legyenek látogathatók, ezt egyelőre azonban nem tartották indokoltnak. – Az ötszáz fő feletti rendezvények most is csak védettségi igazolással látogathatók – erősítette meg Gulyás Gergely. 

A Magyar Hírlap rákérdezett, az Európai Bizottság válaszolt-e már Orbán Viktor levelére a határvédelem támogatásával kapcsolatban. A válasz egyértelmű nem volt.

A tömegrendezvényeken csak oltottak vehetnek részt, ezért nem kell azokat megtiltani, a home office pedig nem indokolt, hiszen a munkavállalók elrendelhetik az oltást

– mondta a miniszter az Index kérdésére válaszolva. 

A digitális oktatás újbóli bevezetését határozottan kizártnak tartja a miniszter, úgy fogalmazott, ma minden feltétel adott az iskolák működtetéséhez. 

Hozzátette: december elejére elképzelhető, hogy lesz engedély az 5 és 12 év közöttiek oltására, ez még javíthatna az oktatás helyzetén járványügyi szempontból. Ha lesz engedély, mondta, a kormány beszerzi az ehhez szükséges oltóanyagokat.

– A benzinárak limitálását három hónapra határozta meg a kormány, a terminus végén hoz újra döntést – tájékoztatott Gulyás Gergely ugyancsak az Index kérdésére. – Az áramellátás folyamatosságát tudja biztosítani az állam – mondta Gulyás Gergely a portál azon kérdésére, hogy mi a véleménye arról, hogy egy áramszolgáltató már becsődölt. 

A kormány álláspontja szerint Bige László magatartása elfogadhatatlan, jogellenes, illetve a műtrágyaárakat az egekbe emeli. 

Gulyás Gergely elmondta, már dolgoznak rajta, hogy a megfelelő megoldást megtalálják.

Az inflációval kapcsolatos intézkedésekről elmondta, jelenleg várják, hogy a jegybank közzétegye a jövő évi inflációs prognózisát. Mint részletezte, 

szakmai berkekben egyetértés van arról, hogy az infláció három százalék felett lesz a következő évben, utána pedig minden bizonnyal csökkenni fog.

A Hír TV kérdésére válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, kívánatosnak tartaná, hogy a Netflix gyermekeknek szóló tartalma is a gyermekvédelmi törvény alá essen.

A Heti TV kérdésére szóba került a belarusz helyzet is. Gulyás Gergely szerint a kormány álláspontja világos: 

a lengyeleknek minden segítséget meg kell adni, a határokat meg kell védeni.

– Egyelőre az üzemanyagok mellett már árucikkre vonatkozóan nem tervez árstopot bevezetni a kormány – válaszolta a Mandinernek a miniszter. 

Borítókép: Illusztráció. Fotó: Havran Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.