A koronavírus-válság ellenére is sikeres évet zár Magyarország 2021-ben

„A magyar jobboldal továbbra is szuverenista, lokalista és a nemzeti megoldásban hisz, míg a baloldal mindig külföldre tekint, ha cselekedni kell” – fogalmazott Szánthó Miklós Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. Az év végi rendhagyó adásban Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója és Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója voltak Czirják Imre szerkesztő-műsorvezető vendégei. Az idei utolsó adásban a 2021-es politikai év elemzése volt napirenden, érintve a kormány sikeres járvány- és válságkezelését, a genderideológia egyre fokozódó előretörését és a baloldali előválasztás szerepét.

Forrás: Karc FM2021. 12. 30. 12:59
SZÁNTHÓ Miklós
Budapest, 2021. november 25. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója beszédet mond a Következõ ezer év a gyermekekért! címû, az Alapjogokért Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet konferenciáján Budapesten, a LónyayHatvany-villában 2021. november 25-én. MTI/Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azért lehetett a magyar gazdaságot sokkal hamarabb újraindítani, mint más európai gazdaságokat, mert a baloldal által folyamatosan támadott alternatív – kínai és orosz – oltások miatt több hónap előnyt szereztünk az átoltottság terén.

– mondta Kovács István.

Hozzátette: 

Az elmúlt 10-12 évben elvégzett gazdaságerősítő munka mára beérett, és bebizonyosodott: Magyarország a válságok ellenére is szilárd alapon áll.

Szánthó Miklós szerint a válságkezelés kapcsán a baloldal javaslata a nemzetközi trenddel összhangban az volt, hogy megszorításokra van szükség – ezzel szemben a jobboldal úgy gondolja, hogy minden gazdasági intézkedésnek azt kell céloznia, hogy minél többen dolgozzanak és minél több gyermek születhessen.

Ennek érdekében 

a magyar kormány a belső fogyasztás és befektetések ösztönzését tűzte ki célul a munkavállalók és kisvállalkozások célzott támogatásával, valamint emelte a minimálbért és a stratégiailag jelentős szektorban dolgozók bérét.

 – emelte ki az Alapjogokért Központ igazgatója.

Szánthó Miklós elmondta azt is, hogy a baloldalt mozgató emberi jogi fundamentalizmus arról szól, hogy bármilyen természetes vagy természetellenes vágyat emberi joggá kell formálni, majd ezt kikényszeríttetni az állammal. 

Ennek a baloldali torz gondolkodásnak a része a genderideológia is, amely egyenesen tagadja a teremtettséget és mindent csupán egy társadalmi konstrukciónak tart – így a nemiséget is, amelyet szerintük szabadon meg lehet változtatni.

Az Alapjogokért Központ igazgatója kiemelte: Skóciában már egészen kicsi kortól lehetővé tették a nemváltoztatást és az iskolai edukáció része az, hogy osztályokat visznek el melegbárokba érzékenyíteni.

Szánthó Miklós szerint ennek realitására és veszélyeire fel kell hívnunk a figyelmet. 

Az erőszakos LMBTQ-propaganda előrenyomulására volt korrekt és helyes válasz az Országgyűlés részéről a gyermekvédelmi törvény elfogadása

 – húzta alá.

A baloldali összefogásról Kovács István úgy nyilatkozott, hogy bár a cél az volt, hogy Karácsony Gergelyt állítsák az összefogás élére,

 egy hibát elkövettek: olyan embert akartak felhelyezni a nemzetközi színtérre, aki egy kávét sem tud rendelni magának angolul. 

A központ stratégia igazgatója szerint az előválasztásosdi csupán egy színjáték volt, amellyel Gyurcsány Ferenc elérte a célját: az idei évre teljesen leamortizálta az összes ellenzéki pártot, így egészen bizonyos, hogy a parlamentben a legnagyobb baloldali frakció a Demokratikus Koalícióé lesz – ezzel pedig Gyurcsány rá tudja kényszeríteni akaratát a többi pártra.

Kovács István hozzátette:

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter tökéletes báb: se pártja, se önálló anyagi támogatottsága nincsen, így teljes egészében Gyurcsány Ferencre és politikai hátországára kell támaszkodnia.

A december 28-i adás itt hallgatható meg:

Borítókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója beszédet mond a Következő ezer év a gyermekekért! című, az Alapjogokért Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet konferenciáján Budapesten, a Lónyay–Hatvany-villában 2021. november 25-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.