Nemzeti konszenzus alakult ki a gyermekvédelem ügyében

„Az ellenzék folyamatos támadása ellenére a friss adatokból az olvasható ki, hogy még a kormánykritikus válaszadók abszolút többsége is egyetért azzal, hogy a szülő kizárólagos jogosultsága dönteni a gyermekének szánt vallási, világnézeti, pedagógiai nevelésről” – fogalmazott Tóth Erik Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. A legutóbbi adásban Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője és Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője volt Czirják Imre szerkesztő-műsorvezető vendége. Szó esett az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményeiről, Emmanuel Macron budapesti látogatásáról, valamint a Nyugaton egyre erősödő fehérgyűlöletről.

2021. 12. 16. 17:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

arról van szó, hogy mivel a fehér tanárok vannak többségben, a fekete tanárok nem tudják demokratikus úton érvényesíteni az akaratukat – így megkerülve a demokráciát, kvótaalapon erőltetik rá nézeteiket a szakszervezetre.

Párkányi Eszter hozzátette, hogy „a probléma eredője a kritikai fajelmélet, mely bőrszín alapján tesz különbséget az emberek között, és nem létező fehér privilégiumokra hivatkozva hergel feketéket fehérek ellen.” „Ez nem más, mint rasszizmus” – húzta alá az elemző.

A december 14-i adást itt hallgathatja meg:

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.