Szánthó Miklós: Nem véletlen, hogy a multik Magyar Péter mögött állnak
A Tisza elnöke a dollármédia és a manipulációs kerekasztal által felépített szereplő.
A Tisza elnöke a dollármédia és a manipulációs kerekasztal által felépített szereplő.

A brüsszeli szankciók összeroppantanák Magyarország gazdaságát – mutatott rá Shea Bradley-Farrell amerikai politikai elemző.

Európa-szerte erősödik az elégedetlenség az elitista szankciós politikával szemben.

„Magasztos szavakat használ ugyan a bizottság, de a morállal nem lehet fűteni" – hangzott el a kutatóintézet sajtótájékoztatóján.

Félő, hogy Brüsszel még több hatáskört vesz el a tagállamoktól – mondta az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

A genderideológia alapja tudománytagadásból származik az elemző szerint.

Az Amerikai Konzervatív Unió ügyvezető igazgatója méltatta Orbán Viktor miniszterelnököt.

Május 19-én kezdődik a CPAC Hungary, amelyet az Alapjogokért Központ szervez.

A Bolond lyukból híradó legújabb adása ismét bebizonyítja, hogy a progresszivitásnak nincsenek határai.

A gyermekvédelmi népszavazás egy megelőző csapás - hangzott el Az igazság órájában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak látszólagos a nagy önbizalom, a Tisza Párt elnöke láthatóan egyre inkább vereségre készül.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit a Tisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.

Tisza is “the Hungarian outpost of Europe’s pro-war camp,” the prime minister’s political director wrote.

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.