A szekszárdi kötődésű Hadházy Ákos, aki 2018-ban, a parlamenti választáson maga is leszerepelt a tolnai megyeszékhelyen, úgy látja, ezúttal mindent jól csináltak, megfelelő volt a jelölt, és kiváló kampányt is folytattak, mégis elbuktak. 

Az Országházat nagy ívben kerülő képviselő szerint lehetetlen győzni az általa „hibrid rezsimnek” nevezett kormányoldal ellen, ha nem csinálnak vele szemben „hibrid forradalmat”. 

Legutóbbi tüntetése mindössze néhány száz embert vonzott, és a baloldali pártokon belül is nézeteltéréshez vezetett.

Gyurcsány Ferenc, aki a baloldalon belül a legstabilabb, legnagyobb bázissal rendelkezik, egy másik megoldást javasol. Szerinte új felállással kell próbálkozni, így lesz képes a baloldal valós kihívást intézni a kormánypártok felé. 

„A 2026-ig terjedő időszakban vagy a Demokratikus Koalíció tudja hatékony erővé szervezni az ellenzéket, vagy senki” – írja közösségi oldalán. 

Azt mondja, hogy 2010 óta rajta kívül már mindenki megpróbálkozott az Orbán-kormány megbuktatásával, és mivel senkinek nem sikerült, ezért most ő van soron. (Mintha nem ő kezdte volna a bukások sorát, nem ő lett volna az első, akit elküldtek, és azóta is változatlanul és túlnyomó többségben utasítanak el a magyar választók.)

Próbálkoztak már mindenhogy: közös jelöltekkel, külön listákkal, közös listákkal, Jobbik nélkül, Jobbikkal és még sorolhatnánk. 

Hívták már magukat összefogásnak, egységnek stb., tartottak előválasztást, gurultak a kampányukba a dollárok, jöttek az amerikai baloldal minden hájjal megkent tanácsadói, de a vége mindig vereség lett. 

Az országgyűlési választások során ráadásul mindig kétharmados arányú. A sort folytathatjuk: nevezhetik „feudális hatalomgyakorlás”, „diktatúra” stb. helyett „hibrid rezsimnek” az erős felhatalmazással, demokratikus választásokon győztes kormányzatot, viheti zászlajukat akárki, addig nem érnek el semmit, amíg nem találnak érdemi egyetértési pontokat a választókkal azokon a területeken, amelyeket az emberek kiemelten fontosnak tartanak.

Abból nem lesz siker, ha valaki befogadásról beszél, miközben ellenőrizetlenül özönlik el az illegális bevándorlók Európát, és egymást követik a terrorakciók. 

Akkor sem, ha a nyugati fősodratú média, a balliberális testvérpártok és Soros György teljes hálózata egyöntetűen azt harsogja, hogy a határkerítést le kell bontani. 

Csodák csodája, az ország szomszédságában dúló háború idején sem volt politikai értelemben kifizetődő a választók szinte egyöntetű békepárti álláspontjával szembehelyezkedni. 

Így volt ez azzal együtt is, hogy a baloldal kampányát nagyobb részben finanszírozó külföldi szervezet „tanácsadói” azt sugallták, hogy fegyverrel és akár katonákkal is be kell állni a konfliktus egyik szereplője mögé.

Míg a kormányoldal rendre megtalálja a közös hangot a választók széles tömegével az ország sorsdöntő kérdéseiben, és az egyetértést nemzeti konzultációk formájában teszi kézzelfoghatóvá, a balliberálisok éppen ezekben a kérdésekben helyezkednek szembe vele. 

Ez tisztán látszik most is, amikor az ország konzervatív vezetése nemet mond Brüsszel inflációt gerjesztő szankciós politikájára, az ellenzéki szereplők viszont azt harsogják, hogy „a szankciók működnek”. 

A közvélemény-kutatási adatok világosan mutatják, hogy az emberek elutasítják a korlátozó intézkedéseket, és azt várják el választott képviselőiktől, hogy elsősorban az ő problémáikkal foglalkozzanak. A szankciók okozta áremelkedések idején nem tartják elfogadhatónak, hogy Brüsszel és a baloldal tőlük várna újabb áldozatokat Ukrajna megsegítése céljából.

Ez az, ami kivétellé teszi a nemzeti kabinetet, hiszen a krízis következtében Európa számos országában egyre nagyobb az elégedetlenség, és megingott a kormányzati pozícióban lévő pártok támogatottsága. 

Nemrégiben még a Wall Street Journal prágai újságírója is arra hívta fel a figyelmet, hogy szűkebb régiónkban a társadalmak egyre nagyobb hányada nézi rossz szemmel, hogy az országát irányító politikusok számolatlanul küldik a költséges fegyverszállítmányokat és egyéb támogatásokat Ukrajnába, azokat viszont, akik sokkal inkább saját megélhetésükért aggódnak, ne adj’ Isten, még tüntetéseken is hangot adnak ebbéli véleményüknek, már-már az állam ellenségeiként kezelik. 

Természetesen a magyaroknak is ismerős az a retorika, mely szerint aki nem igazodik az „egyedül erkölcsös”, politikailag korrekt állásponthoz, az „gyűlölködő mucsai fajankó”.

Ez a fajta hozzáállás azonban politikai értelemben is kontraproduktív. Láttuk, hogy itthon a választások során is rendre visszaütött, és várhatóan a nemzeti konzultáció esetén is inkább növelni fogja a részvételt. 

A magyar emberek nagyon egyértelmű üzenetet küldhetnek a hazai baloldalnak, a brüsszeli bürokratáknak és a kontinens liberális elitjének: elég a lekezelő, elitista politizálásból! 

Ezt az üzenetet a tél és a fűtési szezon beköszöntével, a szankciók okozta válság elmélyülésével pedig egyre hangosabban visszhangozhatják Európa mind több pontján a cserben hagyott választók milliói. 
 

A szerző az Alapjogokért Központ elemzője
Borítókép: Választás 2022, a Fidesz–KDNP eredményváró rendezvénye, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)