idezojelek Demokráciaszivattyú lett az Európai Unióból idezojelek

A mi ébrenlétünkről a Magyarország körül folyton újra feltámadó csatazaj gondoskodik.

Szájer József
Fotó: Olivier Matthys

„Bürokrata önkény rendelkezik
Brüsszelben…” 
(Faludy György: 252. szonett)

„Azért a víz az úr!”
(Petőfi Sándor)

 

Az Európai Unió megszületése óta – természeténél fogva – nem demokratikus szervezet. Az alapítók elegendőnek tartották, hogy többségi, versengő, választási elv szerinti, helyben népuralomra alapozódó, vagyis demokratikus országok és azok kétségbevonhatatlan felhatalmazással bíró kormányai működtetik azt. Ez a közösségi konstrukció közben egyre több tagállami hatáskört gyakorolt és elkezdett versengeni az alapító országokkal. 

Hamar előjött az eredetileg bekódolt demokráciahiány, amit azóta sem képes az unió kezelni.

Yoram Hazony filozófus A nacionalizmus erénye című, magyarul is megjelent művében foglalkozik a nemzeti szuverenitás és a nemzetek fölötti szövetség ütközéseivel. Szerinte a szuverén nemzetállamok fennmaradása és önrendelkezése a nemzetközi szövetségek hatásköri bővítése miatt szinte törvényszerűen veszélybe kerül. Ha egy szerződésre alapozott szövetségi rendszer önálló jogosítványokat szerez a tagállamok felett, akkor az arra fog törekedni, hogy kibővítse a saját hatáskörét. A tagállamok fokozatosan elveszítik szuverenitásukat és végső soron a szövetségi szervek fogják uralni a rendszert. „Amikor a nemzetek alávetik magukat egy nemzetek fölötti testületnek, azt kell feltételezniük, hogy annak eredménye annak a testületnek a kezében a hatalom irgalmatlan központosítása lesz, és a korábban létezett nemzeti függetlenség eróziója.” Az ilyen rendszerekből kórosan hiányzik a vezetők demokratikus számonkérhetősége.

Több cikkben foglalkoztam a G. Fodor Gáborral közös, szombati rovatunkban azzal, hogy az uralmi helyzetüket a néptől féltő politikai elitek milyen sokféle módszert kitaláltak már, hogy megakadályozzák a többségi akarat érvényesülését, hogy fékezzék a nekik nem tetsző politikai erők hatalomra jutását, létrejöttét. 

A listán, ahol az elitek nép elleni totális háborújának az eszközei szerepelnek, az elsők között kell említeni az Európai Uniót, hiszen a fontos döntések kivétele a tagországok belső alkotmányos rendszeréből és áttételük egy olyan szintre, ahol a nemzeti többségnek korlátozott befolyása marad, a demokrácia csökkenését, megsemmisítését jelenti. 

Szándékosan nem használtam a „magasabb” szint jelzőt, mert az szintén egy manipulatív torzítás, hogy az unió szintje „följebb” lenne: az épphogy „lejjebb” van! Az eredeti terv szerint Brüsszelnek kellene a tagországokat szolgálnia. ­Miért is hoznának létre normális szuverén országok önkéntesen maguk fölé egy őket utasítgató hatalmi szintet, miért kötnék meg a saját kezüket? Az, hogy a dolgok elfajultak, hogy a Gólem életre kelt, nem ok arra, hogy átvegyük a tagállami szuverenitás ádáz föderalista ellenfeleinek a szóhasználatát!

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakirodalom a leírt esetben eufémisztikusan „demokráciadeficitről” beszél, pedig valójában szó sincs deficitről – a demokrá­ciát egyszerűen elszivattyúzzák a nemzetektől, annak a természetes helyéről. Az új, az uniós szinten nem keletkezik demokrácia, tagországi szinten pedig elolvad, megszűnik. Ha valaki a napi híreket követi, számtalanszor hallja az érvelést a nemzeti kormányok, pártok, politikusok vagy éppen „szakértők” részéről, hogy valamit, amit az emberek akarnak, vagy ami akár szerintük is szükséges, nem lehet megcsinálni, bevezetni, elrendelni, mert „Brüsszel nem engedi”. 

Ennek a hozzáállásnak a tükörképét – fonákját – is látjuk: Brüsszelben. Ott az uniós intézmények – bizottság, parlament – beszélnek és méltatlankodnak folyton arról, hogy az önfejű, önző és együttműködésre képtelen tagországi vezetések akadályozzák a közös cselekvést. Bizonyos tekintetben már tagországok sem működnek demokratikusan, mert az unióhoz kapcsolódó döntéseiket ők is egyre inkább zárt ajtók mögött hozzák, gyakran a nemzeti törvényhozások sem képesek azokat ellenőrizni. Jogi senkiföldje keletkezett, amit az uniós bürokraták szíves örömmel töltenek ki saját hatalommal.

De nem csak hatásköri problémát látok. A közösség is és a tagok is egyre sűrűbben vallanak kudarcot. Gyakran működés- és cselekvésképtelenek. A sok tilalom és önkorlátozás megfosztja őket problémamegoldó képességüktől. Tevékenységük lázas látszatkeltésben, sajtópózolásban és semmittevésben merül ki, miközben a megoldandó problémák sokasodnak és súlyosbodnak. Pedig új, nyitott hozzáállásra a mai, rohamosan változó világban nagyobb szükség van, mint bármikor. Ezért fogja a fejét ámuldozva a magyar miniszterelnök Brüsszel vagy épp a többi tagország észszerűtlen, a józan észnek ellentmondó – s nem utolsósorban minket is a saját hibás megoldáskísérleteire rákényszeríteni akaró igyekezetét látva.

Mi gyakorlatias és két lábbal a földön álló magyarok, az európai polgárok józan részével együtt egyre gyakrabban érezzük úgy, hogy a többiek megbolondultak. Még mindig a migrációt erőltetik, a marginális, már Amerikában is lejárt szavatosságú woke-ideo­lógiát tolják, a gyilkos vírus ellen pedig vakcina helyett verbálisan próbálnak harcolni. 

De akkor is, amikor ideologikus megfontolásokból elvágnak minket a versenyképességünket garantáló, olcsó energiá­tól, vagy amikor felélik előre a jövő nemzedék erőforrásait azzal, hogy újabb adósságokba verik a közösséget – például egy megnyerhetetlen háború kitartó, kontroll nélküli finanszírozásával.

Igaz, látszik már a kiút is az európai zsákutcából. Sokasodnak és erősödnek Európa-szerte a patrióta erők – Magyarország nemzeti szuverenitást erősítő kormánya pedig nagy és inspiráló kivétel.

Egy pillanatra se felejtsük el, hogy a demokráciaszivattyú számukra „jól” működik, azt használják tagállami választási célokra is. A mi ébrenlétünkről a Magyarország körül folyton újra feltámadó uniós csatazaj gondoskodik, mi állandóan résen vagyunk. A brüsszeli bürokraták azt üzenik, hogy a fejük tetejére állhatnak a magyarok, akkor sem fogják megengedni nekik, hogy maguk döntsék el, kit engednek be a saját országukba. A szembeszegülő kormányt napi egymillió eurós bírsággal sújtják, elvennék a szavazati jogát is, ha tudnák. Az uniós bürokraták azt is mondják, hogy a magyarok nem vehetik onnan az energiát, ahonnan akarják, hiába nemzeti hatáskör papíron az „energiamix” meghatározása. Ők átminősítik az energiahordozókra vonatkozó tilalmat külkereskedelmi kérdéssé, és akkor az máris Brüsszel joga.

A magyarok azonban nem ijednek meg! Nem véletlen, hogy az uniós vezetés folyton a saját engedelmes szolgáival akarja lecserélni az ország elszánt, szuverenitást védő irányítóit.

A demokráciaszivattyú kifinomult európai módszere – Magyarország esetét leszámítva – eddig olyan jól működött, hogy egyre gyakrabban alkalmazzák a populista, patrió­ta erőkkel szemben. Nem csupán olyan, a tagországok polgárainak többségi döntését, választójogát lekicsinylő, ízléstelen bürokrata kijelentésekre gondolok, amikor üzennek egy nemzeti parlamenti választás előtt a népnek, hogy döntsenek bárhogy, nekik vannak eszközeik, hogy a rakoncátlankodó kormányokat visszaállítsák a tornasorba. 

Ugyan a kijelentés ízléstelen és antidemokratikus, de tudjuk, hogy ők nem fognak tartózkodni attól, hogy aszerint cselekedjenek… A döntések európai szintre tolása az egyik legfontosabb módszer az elitek nép elleni totális háborújában, hiszen ha hatalomra kerülnek is a patrióta kormányok, akkor sem tudják, vagy csak európai, bürokrata gúzsba kötve, nehezítve lesznek csak képesek programjukat megvalósítani.

De mi a helyzet az Európai Parlamenttel? Azt mégiscsak az emberek választják? Az nem a demokrácia intézménye?

Hát nem!

A tapasztalat – különösen a magyar eset – azt erősíti, hogy a parlament működési módja, határozatai alapján nyugodtan besorolható a „brüsszeli bürokraták” nem túl dicsőséges kategóriája alá. Mások más hasonlatot tartanak szerencsésnek és „nem kormányzati szervezetnek” (NGO) tekintik. Én is szívesen fogalmazok egyenesen és az EP-t a világ legnagyobb NGO-jának tartom. Minden szükséges jellemvonása megvan neki: zaj- és zavarkeltési képesség, felelőtlenség, mellébeszélés, következménynélküliség, korrupció, ideológiai boszorkányüldözés, kettős mérce, álproblémák végtelenített sulykolása…

A parlament tehát nem demokratikus, és mint korábban kifejtettem, nem is igazi parlament, csak a nevében az. Ott csak a többségnek szimpatikus kisebbségi nézeteket tűrik meg. Amelyek nem esnek a nekik tetsző körbe, mint a patrióták csoportja, azokat az uralkodó pártok megfosztják bizottsági tisztségeiktől, a számarányuk szerint nekik járó posztoktól. Amire a „jogállamot tipró” Magyarországon 1990 óta nem volt példa, Strasbourgban mindennapi gyakorlat. 

A legutóbbi strasbourgi uralmi arrogancia célpontja a tavaly létrejött Patrióta-frakció. A parlament bürokratái szerint nekik kellene felelni egy olyan múltbeli, már megszűnt képviselőcsoport tevékenységéért, amelyhez jogi értelemben nincs semmi köze… 

Erről kiváló és alapos elemzést készített a minap Petri Bernadett a XXI. Század Intézet honlapján.

A főáramú sajtó is beszáll. Nem pusztán bojkottálja a neki nem tetsző nézeteket, de „pozitív ösztönzéssel” is fordul a pártok, a képviselők felé. Egy olyan képviselőnek, aki nem tartozik a legbefolyásosabb, minden-lében-kanál első ötven közé, kevés esélye van, hogy európai léptékű médiafigyelem tüntesse ki a működését, de ez nemzeti szinten is csekély, kevés országban tudják a polgárok megnevezni „közvetlenül választott” európai képviselőiket. Ezen a ponton a tisztesség kedvéért leírom, hogy érintett vagyok (voltam), hiszen hivatalos működésem idején beletartoztam az emlegetett ötven képviselő közé, és a Fidesz, mint a néppárt egykori tagja, része volt a kormányzó európai többségnek, még ha a viharok sűrűn tépázták már akkor is a viszonyukat. Azóta megváltozott a helyzet, az EPP a globalista, európista, föderalista baloldalhoz sodródott. Tisztán látunk már.

Az említett, baráti sajtótámogatás illusztrálására álljon itt egy német képviselő valóságos esete, aki hosszú éveken át úgy volt tagja a parlamentnek, hogy a nyilvánosság nem vett róla tudomást! Akkor került életében először a címlapokra, amikor Magyarországra látogatott, és a jogállam romlásáról és Orbán Viktor „saját kisvasútjáról” nyilatkozott. Azt, hogy a vasutat magyar polgárok használják, a „tisztesség jegyében” a képviselő elfelejtette elmondani. Az illető újraválasztási esélyeit viszont megtolta a váratlan nyilvánosság, és onnantól rendszeresen élt a figyelemkeltés véletlenül megtalált, neki igencsak hasznos eszközével, az európai mindenható politikai varázspálcával, az Orbán-fóbiával. A főáramú sajtó imádta, azt mondta, amit hallani, írni, mutatni akartak.

Írtam már itt arról is, hogy az arányos választási rendszerek széttöredezett parlamenteket eredményeznek. A következmény ideo­lógiai kiszolgáltatottság, könnyebb külső manipulálási lehetőség, kiszámíthatatlanság és döntési képtelenség. 

A legfőbb probléma, hogy szemben a többségi rendszerrel, a választók nem tudják leváltani a nekik nem tetsző vezetést, mert a sok kis párt – mint varjak a száraz ágról – egy-egy választás után fölszáll, majd kicsit más elrendeződésben visszaül és tovább kormányoz. A nép nem képes voksolással „megzavarni” az elit egyezkedéseit.

 Az Európai Parlament sokféle szabály szerint, nem éppen logikus módon áll össze, rá is a listás rendszer jellemző. Az intézményt évtizedekkel korábban – az akkor még nem divatos nemzeti nagykoalíciók előtt – már pártpolitikai laboratóriumként használták. Ott működött először tartósan a később több országban uralomra jutott néppárti-szocialista szövetség, ott szelídültek ádáz ellenségeskedésből kezelhetővé a – mindkettőt egyszerre fenyegető „populista veszély“ árnyékában – kereszténydemokraták és a zöldek kapcsolatai.

Ma a főáram éppen arra szövetkezik, hogy a szuverenista erőket kiszorítsa a politikából – mind nemzeti, mind európai szinten.
Ideje újraszabni az európai demokráciát és az uniót. Azt a nemzeti demokráciák demokráciájaként kell újra fölépíteni. Az alapoktól kell kezdeni!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Három friss szög az EU koporsójában

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Szeressétek a gyerekeket!

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Magyar Péter korunk Károlyi Mihálya

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

A választás tétje a béke, a nyugalom

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.