Sokszor érezzük manapság is, hogy már túl vagyunk a képességeink határain, amikor folytatjuk az ellenállást. A XX. században saját akaratunk ellenében kétszer keveredtünk háborúba. Az elsőbe vonakodva belementünk, a másodikból pedig ilyen előzmények után már szinte esélyünk sem volt kimaradni, utólag kilépni pedig megpróbáltunk, de nem tudtunk. A következmények: Trianon, területvesztés, német, majd szovjet megszállás, a szuverenitásunk elvesztése, embergyilkos náci és kommunista uralom – hallatlan emberveszteség, pusztulás, magyar kálvária. A tanulság egyszerű, mégis újra és újra vérrel fizettünk érte.

Az ellenálláshoz ma is kell az erő, a bátorság, ami képessé tesz rá. Ahhoz is a legtöbbet saját megszenvedett történelmünkből vehetjük munícióul, a teljes ezeregyszáz évből, minden itt élt magyar szenvedéséből és sikeréből levont tanulságokból. Babits Mihály a magyar jellemről szóló írásában így fogalmaz: 

Az erő az egész magyar hagyomány vállalásából jön!

A történelem ebben a felfogásban nem az évszámok sokaságát, fölöslegesnek látszó adatok tömkelegét jelenti. Még csak az sem szükséges, hogy a nemzet minden tagja ugyanazzal a tudatossággal és érzelmi felindultsággal élje át vagy legyen tisztában vele, hiszen a mindennapi életben való túléléshez, az élet rengeteg problémája, feladata közben a többségnek erre se ideje, se energiája nincs. De egy nemzet nemzet voltának alapvető kritériuma, hogy képes-e kitermelni azokat, akik ezt a tapasztalatot össze tudják foglalni és képesek élő, mai megoldások felé terelni az országot, akik átélik döntéseik teljes felelősségét. Erről írja – rólunk – Jan Patocka Mi a cseh? című írásában: 

Patocka csalódottan hozzáteszi, hogy ebben az ő derék cseh honfitársai nem jeleskedtek.

Minden közegben megvan a tudásnak, a szellemi gondolkodásnak az a szintje, ami a kiválóságot jelképezi és ami aztán kisugárzik a közösségük felé. Nem kell tehát minden közkatonának minden egyes összefüggést látnia, de az, hogy a lépések, az összefüggések, az információk, a tudás összeálljanak legalább egyesek fejében, az elengedhetetlen.
G. Fodor Gábor múlt szombati cikkében, itt a közös rovatban szinte már Ady Endré-s indulattal fogalmazta meg a háború elleni tiltakozását. Kemény szavakkal írta le mindazt, amit a mi nemzedékünknek – szerencsénkre! –, abban a formában, ahogy most ukrán társainknak kell, nem volt módja saját bőrén megtapasztalni. 

Elég ránéznünk a világ tartós konfliktuszónáira és az ott élők emberileg már alig elviselhető konstans mindennapos kondícióira. A háború logikája embertelen, romboló, kiszámíthatatlan. Hazardírozni vele, ideológiai kiskátékra – az orwelli „négy láb jó, két láb rossz”-ra –, csatakiáltásokra egyszerűsíteni életveszélyes, egyben a legnagyobb politikai bűn, amit egy politikai vezető elkövethet a saját nemzetével szemben. Ezen az ítéleten az sem enyhít, hogy ma több európai ország vezetője is valami hasonlót cselekszik. Attól, hogy sokan teszik, nem teszi őket kevésbé alávalóvá vagy rövidlátóvá… Egy felnőtt, felelős nemzetnek, ha van ereje hozzá, tartózkodnia kell tőle! A demokrácia követelménye itt találkozik a történelem felszólításával: minden ember élete érték, más életének elvétele a legsúlyosabb emberijog-megfosztás. A mindennapi életben is a tapasztalt ember, ha van ereje, ha józan tud maradni, nem kezdi el újra a romboló életmintát, amiről tudja, hogy korábban már bajba jutott miatta.

De miért is vagyunk mi mások? 

Aki többet tapasztalt, aki hajlandó tanulni belőle, annak nagyobb esélye van a megmaradásra. Nagy, fiatal, erőtől duzzadó vagy a háborúkban megedzett, győztes nemzetek elboldogulnak a múlt nélkül is, nekünk viszont ebből és a megújulási képességből jön a mai erőnk is.

Orbán Balázs a magyar állam történelmi karakteréről írva minket a nem hódító, hanem a védekező népek közé sorol. Ezer éven át a magyarság sosem mások földjét akarta, mindig csak a sajátját védte. A történelem ezt igazolta: ha védekeztünk, megmaradtunk, de ha mások háborújába sodródtunk, veszítettünk.

A végén mi álltunk mindig az ő sírjuknál, sőt a mi kezünk is rajta volt a lapáton. 1956 halálos sebet ejtett a szovjet birodalmon, 1989-ben mi döntöttük le az első dominót, amely 1991-ben aztán végleg összedöntötte a Szovjetuniót is.

A történelem nemcsak a tanítónk, hanem igazolásunk is.

Igaz, a nemzetek története sokféle, nem mindenki ugyanazt tanulja belőle. A lengyeleket más tapasztalat formálta: őket háromszor felosztották, államiságukat többször elvesztették. Az ő egzisztenciális válaszaik ezért nem ugyanazok, mint a mieink, még ha a fenyegetettség természete közös is, vagy nagyon hasonlít. A magyar államiság ezer éven át – még a megszállások alatt is – intézményesen tovább létezett, sosem szűnt meg. A magyar reflex ezért is más ma: a béke felé terel, mert a háború tőlünk mindig túl nagy árat követelt. 

Ma mégis ott tartunk, hogy sok gondolkodási modellünkből, az oktatásunkból, jogászaink, művészeink gondolkodásából, tudósaink fejéből – tisztelet a számos kivételnek! –, de egyszerűen eltűnt, hogy legitim módon létezhetnek saját magyar szempontok, külön a magyar megfontolások, pedig ma egyre nagyobb szükségünk van arra, hogy nekitámasszuk a hátunkat magyarságunknak a világ egyre erősödő viharaiban.

Hogy a békére törekvés ma miért a legfőbb magyar nemzeti szempont, annak megvan a saját története, vannak jól azonosítható okai, meghatározói. Biztosan nem azért, mert valaki a hasára ütött és éppen azt gondolta! Mögötte ott vannak a nemzet immunrendszerét kiadó történelmi mintázatok, évtizedekre, évszázadokra visszamenő tapasztalatok, emberi gyakorlatok. Ezek talán majd megvédenek minket a rossz döntésektől. A legfényesebb közös és egyéni nemzeti teljesítményeink – épp van egy új Nobel-díjasunk! – nem maguktól teremnek a flaszteren. Amögött kultúra, tudás, sok ezer magyar kiválósága adja mindig az igazi erőt – mert belőlünk mindig a nemzeti összetartozás hozza ki a legjobbat.

Nem akarjuk, hogy fiaink egy értelmetlen háborúban, idegen célokért essenek el! Szükségünk van rájuk ahhoz a vállalkozáshoz, amelynek célját az alaptörvényünk úgy határozza meg, hogy velük ismét naggyá tegyük Magyarországot!