E vádat egyébként a Fidesz is megkapta számtalan alkalommal, nem mellesleg igaz­ságtalanul. Amennyiben komolyan vesszük a Szabó Dezső által megfogalmazott alapelvet, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”, amit úgy is fogalmazhatunk, hogy a magyarság sorsközösség, hogy csak egy közös magyar ügy van, s nem több, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a nemzeti értékrenddel ellentétes világnézetű erők nemcsak Belső-Magyarországon hirdethetik a maguk egyébként kártékony politikai krédóját, hanem az egész Kárpát-medencében. Meg persze bárhol a világon.

Dédelgetünk magunkban egyfajta idealizált képet Erdélyről, ahol van valami romlatlanul magyar. Amúgy ez a kép nem teljesen alaptalan, hiszen élnek még hús-vér emberek Székelyföldön, akiknek a nemzettudata olyan tiszta és természetes, mint a levegővétel. Szívből kívánhatjuk, hogy ez az idill minél tovább megmaradjon, de naivitás azt hinni, hogy a mai világban, amikor a globalista tudatbefolyásolás első számú eszköze ott lapul mindenkinek a zsebében, majd pont a politika mocska nem fertőzi meg az erdélyi emberek tudatát.

Másrészt akár folytatnak szabályos kampányt Erdélyben a magyar pártok, akár nem, a politikailag tudatos, szavazati jogukkal élni kívánó külhoni magyarok sokkal inkább követik a belső-magyarországi politikát, mint a bukarestit. Lehet okoskodni azon – meg is teszik sokan –, hogy a sorsuk nem Budapesten dől el, ez akkor is faktum. Érzelmileg, kulturálisan, történelmileg e közösség az anyaországhoz kötődik, a román főváros számára az idegen elnyomatás szimbóluma, amit soha nem fog magáénak érezni. Egyébként egyáltalán nem közömbös erdélyi szempontól az, hogy ki tölti be a magyar miniszterelnöki posztot, egy olyan ember, aki tényező a nemzetközi politikában, aki a legtapasztaltabb, legszélesebb látókörű aktív európai politikus, akinek véleményét a világ első számú hatalmának vezetője is kikéri, majd ezt nyilvánossá is teszi, vagy egy elvtelen, alkalmatlan, amorális, hazug politikai kalandor.

Magyar Péter esetében az a különleges, hogy az általa lenullázott baloldali pártokkal ellentétben fennen hirdetett jelszavai a nemzeti gondolatvilágban fogantak: Wass Albert-idézetek, Bocskai-viselet, népi motívumok, a nemzetre való szüntelen hivatkozás. Érdemes felidézni, hogy politikai elődje, a kétbalkezes Károlyi Mihály is a magyar függetlenség nemzeti programjával jutott hatalomra, majd megpecsételte Magyarország sorsát a magyar hadseregnek a leszerelésével pont akkor, midőn a legnagyobb szükség lett volna arra.

Akad értelmes ember e hazában, aki elhiszi, hogy ha Magyar Péternek miniszterelnökként választania kell a nemzeti érdek és az EU-diktálta pártérdekbe csomagolt önérdek közül az LMBTQXYZ, a migráció vagy Ukrajna kérdésében, akkor ő nem az utóbbit fogja választani, amikor már most, ellenzékiként is globalista bábként viselkedik?

Göncz Árpádra ugyan nem volt jellemző soha a nemzeti retorika, de joviális stílusával sikerült sok jóhiszemű magyart megnyernie magának. Markó Béla az autonómiapolitika kisiklatója, aki a nemzetállamtól az illiberális demokrácián át az LMBTQXYZ-problematikáig felmondja a mainstream politika valóságidegen sablonszövegeit, a mondanivaló nemzetféltő pántlikázásával olyanokat is meg tud győzni, aki az adott konkrét kérdésekben mást gondol. Ne áltassuk magunkat, Magyar Péter követői között is akadnak nemzeti gondolkodású polgárok, akiket megtéveszt a piros-fehér-zöld retorika. Ami tehát a Markó Béla–Magyar Péter-kézfogást és az azt megerősítő Kós Károly-emlékplakettet illeti: megtalálta a zsák a foltját.

Ezt a sikeres taktikai manővert viszont a totális érdektelenségbe fulladt nagyadorjáni tábor követte, ami azzal súlyosbítva, hogy több orgánumot kitiltottak a rendezvényről, miközben (többek között) a sajtószabadságól beszélgettek, s hogy Magyar Péter ráhívta a román csendőrséget a mulatozó helybéli székelyekre, iszonyú fiaskónak bizonyult. Még az Orbán-gyűlölő, minden létező nemzeti szimbólumot kikezdő, a csíki székelyeket állatoknak nevező Parászka Boróka is kénytelen volt elismerni, hogy a rendezvényt rosszul hangosították, ötletszerűen szervezték, s hogy igen csekély érdeklődést keltett.

Ezzel együtt arra számíthatunk, hogy a kolozsvári és a nagyváradi „Tisza-sziget” után létrejönnek más hasonlók is a magyarlakta erdélyi nagyvárosokban, hiszen a globalista tudatmosás itt is érezteti hatását, különösen az aktivizmusra hajlamos fiatalság körében, másrészről az is valószínűsíthető, hogy Magyar Péter sem mondott le az erdélyi térfoglalásról. A kampány ki fog terjedni Erdélyre is, az azonban borítékolható, hogy legfeljebb annyi fog változni, hogy az ellenzék támogatottsága egy számjegyűből két számjegyűvé válik, miközben a kormánypártoké elsöprő erejű marad.