Áder János: Erősödjön meg bennünk a tenni akarás!

A köztársasági elnök az újévi köszöntőjében elmondta, hogy az esztendő kezdetéhez sokaknak hozzátartozik az új évvel induló tiszta lap.

MAGYAR NEMZET
Forrás: MTI2022. 01. 01. 1:24
Borítókép: Áder János köztársasági elnök és Weisz Fanni, esélyegyenlőségi aktivista (Fotó: MTI/Illyés Tibor) Fotó: MTI/Illyés Tibor Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áder János beszédében arra kérte a nézőket, hallgatókat, hogy gondoljanak mindazokra, akiknek nevét sem tudjuk, pedig naponta ezerszám adták be az oltásokat, fogták a haldoklók kezét, működtették a szociális intézményeket, óvták a biztonságunkat, védték határainkat, földet műveltek, szolgáltatást nyújtottak.

Az újévi naptárban még nem látható, hogy melyik az a hónap, az a hét, az a nap, amikor végre felszabadulunk a járvány nyomasztó, fenyegető terhe alól, mindenki türelme, figyelme, kitartása kell ahhoz, hogy ez mielőbb megvalósuljon

– szögezte le Áder János, aki beszéde végén ismét Márai Sándort idézte: „Az emberrel nemcsak történnek a dolgok. Az ember csinálja is azt, ami történik vele.”

A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

Borítókép: Áder János köztársasági elnök és Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.