A televíziós interjúból az is kiderült, hogy az összefogás népszavazás kezdeményezéséhez gyűjt aláírásokat. Ennek célja, hogy a lakosság véleményét kérjék olyan ügyekben, mint a Fudan Egyetem építése, a Diákváros tervezése vagy éppen az álláskeresési járadék.
Közben a Megoldás Mozgalmat jegyző Gattyán György együttműködést ajánlott a baloldalnak, de ezzel kapcsolatban Kanász-Nagy úgy nyilatkozott, a mozgalom nem része a hatpárti összefogásnak, ezért nincs miről tárgyalni, a baloldal miniszterelnök-jelöltje pedig továbbra is Márki-Zay Péter.
Gattyán ajánlatával kapcsolatban Márki-Zay is megszólalt. Így ír erről a HVG.hu:
„»Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz korrupt, egyre inkább pártállami struktúrájának a hatalmon maradását szolgálja« – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, amikor a lap Gattyán György hétfői kijelentéseiről kérdezte. Gattyán hétfőn közzétett közleményében azt mondta, kormányváltást akar, ehhez pedig az ellenzék támogatását kérte, egyúttal javaslatokat fogalmazott meg az ellenzéki pártoknak, tárgyalni hívta őket.”
Borítókép: Gattyán György hiába tett ajánlatot, a baloldali összefogás nem kíván együttműködni vele (Fotó: Koszticsák Szilárd)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!