Zsigó Róbert a Hungarostudy 2021 nevű kutatást bemutató eseményen azt mondta: a kormány 2010 óta a családok megerősítésén dolgozik, és olyan stabil, célzott, rugalmas családtámogatási rendszert hozott létre, amely védi a társadalom alapegységét, a családot.
– A kormány idén a GDP 6,2 százalékát, 3500 milliárd forintot fordít családtámogatásra, három és félszer annyit, mint 2010-ben – emelte ki.
A családpolitikai intézkedések között említette a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítését, az eddig 200 ezer fiatal pár életkezdését könnyebbé tevő babaváró támogatást, a 25 év alattiak szja-mentességét és a 13. havi nyugdíj visszavezetését. A magyar családoknak kiszámíthatóságra, biztonságra van szükségük, ezért fontos, hogy a kormány a jövőben is folytathassa a megkezdett munkát – hangsúlyozta Zsigó Róbert.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára videóüzenetben arról beszélt: nagymértékben nőtt a házasságkötések száma, emelkedett a gyermekvállalási kedv, valamint jelentősen csökkent a válások és az abortuszok száma.
– Ezek az eredmények bizonyítják, hogy a családtámogatási rendszer sikeres
– mondta.
Az államtitkár szerint a családtámogatások mellett a lelki erősítés, a közösségek erősítése és a hagyományos értékek megtartása is nagymértékben hozzájárult a családok megerősödéséhez.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke nyitóbeszédében az intézet névadójáról megemlékezve azt mondta: Kopp Mária, aki pénteken lenne 80 éves, pszichiáterként évtizedeken át kutatta a magyarok lelki állapotát, és megalapította a népesedési kerekasztalt, amely javaslatokat fogalmazott meg a demográfiai kihívások megoldására.
– A javaslatok nagy része mára megvalósult: családi típusú adózás van, a gyermekgondozási ellátások rendszere rugalmassá vált, egyre több bölcsődei férőhely van, a fiatalok lakhatásának megoldására létrehozták a családi otthonteremtési kedvezményt, amelynek köszönhetően a családok ötöde új otthonba költözhetett, és nőtt a gyermekvállalási kedv is – közölte.