Már az ügyészség is nyomoz a zuglói baloldali botrány miatt

Korrupciós bűncselekmények miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus.

Magyar Nemzet
2022. 02. 23. 14:33
Fővárosi közgyűlés Molnár Csaba fotó Teknős Miklós MN Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja – olvasható a szervezet sajtóközleményében.

Mint írják, a nyomozó főügyészség – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével – ma több helyszínen – köztük a zuglói önkormányzat épületében – kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd gyanúsítottként hallgatta ki a zuglói polgármestert és egy volt helyi politikust.

– A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt – emlékeztet az ügyészség.

Ahogy azt kiemelték, mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben.

– A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt. A kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak 

– zárul a sajtóközlemény.

Borítókép: Horváth Csaba (Fotó: Teknős Miklós)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.