időjárás 24°C Csanád , Emil 2023. május 28.
logo

Listáról még egy mandátumot szerzett a Fidesz

Forrás: Mandiner
2022.04.06. 23:13 2022.04.06. 23:19
Listáról még egy mandátumot szerzett a Fidesz

Újabb parlamenti mandátumot szerzett a Fidesz a határon túl leadott levélszavazatok beérkezésével, a Nemzeti Választási Iroda adatai alapján így

136 képviselője lehet az Országgyűlésben.

A mandátumot a hatpárti ellenzéki összefogás bukta el, amely így 38 helyett csak 37 listás helyet és összesen 55 képviselői mandátumot szerez jelen állás szerint. Ezzel még biztosabbá vált a kormánypártok kétharmados többsége – írta a Mandiner a 24.hu cikkére hivatkozva.

Pesti Imréhez került a mandátum

A mandátum a Fidesz-KDNP listáján az 54. helyet elfoglaló Pesti Imréhez került, aki 2006 óta képviselő, 2010-ben rövid ideig főpolgármester-helyettes, majd 2011-től 2014-ig a fővárosi kormányhivatal vezetője volt. Így ő tehát nem búcsúzik a parlamenttől.

Még mindig nem végleges az eredmény

Az országgyűlési választás eredménye ezzel még mindig nem végleges, az átjelentkezők, illetve a külföldön élők szavazatait szombaton számolják meg, és
a budapesti 13-as körzetben mindössze 38 szavazat az ellenzéki Vajda Zoltán hátránya a fideszes Szatmáry Kristóf mögött, így ez a választókerület még átfordulhat a hatpárti ellenzék javára. De a határon túli magyarok levélszavazatainak összesítése sem fejeződött még be, illetve az említett budapesti körzet miatt a töredékszavazatok alakulása is változhat, így az sem kizárt, hogy a Fidesz még egy listás mandátumot begyűjt majd.

Forrás: Választás.hu

Az eddig feldolgozott levélszavazatok alapján a határon túl így alakult a pártverseny:

  • Fidesz-KDNP 93,64%
  • DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd 4,34%
  • Mi Hazánk 1,06%
  • Kétfarkú Kutya Párt 0,62%

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke győzelmi beszédet mond a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén, a Bálnában (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.