Utcai ellenállást szervez Juhász Péter

Az Együtt párt egykori elnöke szerint tilos egy ellenzéki politikusnak a parlamenti munkában részt venni.

Magyar Nemzet
2022. 04. 11. 14:54
Juhász Péter
Budapest, 2018. január 27. Juhász Péter pártelnök az Együtt kampánynyitó rendezvényén a Csepeli Munkásotthonban 2018. január 27-én. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ellenzéki pártelnököknek le kellene mondaniuk, a képviselőknek pedig nem lenne szabad részt venniük a parlamenti munkában – fejtette ki  Juhász Péter az Rtl.hu-nak. Az Együtt elnevezésű párt egykori elnöke elmondta, demokratikus választáson nem lehet leváltani a Fideszt, ezért társadalmi nyomást kell kialakítani. Azzal kapcsolatban, hogy ezt pontosan hogyan képzeli az egykori pártelnök, kifejtette: „el kell kezdeni újragombolni a kabátot civileknek és az ellenzéki pártoknak is”.

Juhász Péter így folytatta: „el kell engedni, hogy választásra készülünk, el kell engedni, hogy bármilyen javaslat átmehet a Fideszen, ellenállásra van szükség. És empátiára, együttérzésre, kemény, szívós terepmunkára.”

Az Együtt egykori elnöke, aki politikusból civillé, illetve youtuberré lett, most pedig kommunikációs tanácsadással foglalkozik, határozottan kijelentette: tilos egy ellenzéki politikusnak a parlamenti munkában részt venni. Szerinte a megszerzett erőforrásokat valódi aktivitásokra kell fordítani, ezeket össze kell hozni a civil ellenállás formáival és tömegeivel. Juhász Péter úgy véli, a demokratikus fordulatra vágyó civileknek és az ellenzéki politikusoknak együtt kell működniük, de nem pártalapon és nem azzal az ambícióval, hogy a választáson győzzenek, illetve hogy melyik párt milyen pozíciókat, hány mandátumot kapjon.

A cél a civil utcai ellenállás megszervezése

– jelentette ki. Mint mondta, ez egy hosszú folyamat, holnapután nem lesz változás, de már ma el kellene kezdeni az előkészítést.

Hasonlóan nyilatkozott Márki-Zay Péter, a hatpárti összefogás bukott miniszterelnök-jelöltje, aki vasárnap esti, az országgyűlési választásokat értékelő videójában úgy fogalmazott, úgynevezett „kocsmapartizánokra” van szükség. Ők lennének azok, akik elmennek a kistelepülésekre beszélgetni az emberekkel, semlegesíteni az agymosás hatásait és elvinni nekik a híreket. Márki-Zay Péter szerint kellenek a fiatalos módszerek, kellenek a fiatalok, és jelen kell lenni vidéken, el kell juttatni az információkat vidékre, mivel az ellenzék ezt eddig nem tudta megoldani.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.