Novák Katalin a hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben úgy fogalmazott:
Megérkeztem Varsóba. Hamarosan kezdődnek a hivatalos találkozók a köztársasági elnökkel, a házelnökkel és a miniszterelnökkel.

Novák Katalin a szombati beiktatási beszédében jelentette be, hogy első útja Varsóba vezet. Utalva Magyarország és Lengyelország barátságára, úgy fogalmazott:
Március 10-i megválasztásomkor azt mondtam, az első utam haza vezet majd, a családomhoz, és mielőbb szeretnék ellátogatni lengyel barátainkhoz is. (…) Elnök úr, kedves Andrzej, köszönöm, hogy barátokhoz illő módon tudunk beszélni egymással.
Borítókép: Novák Katalin megérkezett Varsóba (Forrás: Facebook/Novák Katalin)
A regisztrációhoz szükséges a finanszírozási háttér ismertetése.
Az NMHH szakemberei interaktív programokkal segítették a diákokat.
A baleset a Fő utca és a Batthyány utca közötti szakaszon történt.
Hajléktalanok, drogbandák és szemét a parkban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.