Bekérették az amerikai nagykövetet a Szent II. János Pálról szóló dokumentumfilm miatt
A varsói külügyminisztériumba.
A varsói külügyminisztériumba.
Joe Biden négynapos európai látogatásának zárásaként a NATO keleti szárnyának vezetőivel találkozott.
Az államfő a kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő bukaresti kilencek csúcstalálkozóján vett részt.
Varsó liberális főpolgármestere hadjáratot hirdetett az autósok ellen, és betiltaná a felvonulást a nemzeti ünnepen.
Felerősödtek a követelések, amelyek aktívabb beavatkozást sürgetnek az ukrajnai háborúba.
Megszavazta a lengyel alsóház a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosítását, a kormánykoalíció megosztott volt a kérdésben.
Nem ebekről szól az erdélyi dokumentumfilm.
A magyar nemzeti díjugrató válogatott az utolsó helyen zárta a varsói finálét.
Kovács Zoltán szerint Soros György megadta az irányt, a Greenpeace pedig végre is hajtja.
A SepsiBookra és a Varsói Könyvvásárra is elviszik a kortárs magyar irodalmat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.