A Mateusz Morawiecki miniszterelnök helyére lépő Tusk győzelmét örömmel fogadták a nyílt társadalom elkötelezett hívei. A győztes azonnal köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, „akik mélyen hitték, hogy elűzzük a sötétséget, elűzzük a gonoszt”. Ez magyarra fordítva azt jelentette, hogy sötétségen a nemzeti elkötelezettséget, a gonoszokon talán a keresztényeket kellett érteni.
Ursula von der Leyen, az EB elnöke akkor ugyanúgy felélénkült, mint idén, Magyar Péter győzelmétől. Azt mondta, hogy alig várja a Tuskkal való találkozást. És Tusk is felélénkült. Az általa irányított kormányzati hatalom rárontott a közszolgálati televízióra, a rádióra és az állami hírügynökségre. A lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter első intézkedéseinek egyike volt, hogy leváltotta ezen intézmények vezérigazgatóit, és új felügyelőtanácsokat állított fel.
Ám ez sem volt elég, mert erős testalkatú, azonosítatlan férfiakat küldtek a lengyel közszolgálati televízió épületébe, hogy a nekik nem tetsző munkatársakat eltávolítsák a munkahelyükről. A törvénytelen intézkedések kirívó példája volt, amikor a Duda lengyel köztársasági elnök által kegyelemben részesített politikusokat Tusk rendőrei letartóztatták az elnöki palotában. Ezt a mintát követte a Tisza-kormány is, miközben a köztársasági elnök és más, neki nem tetsző politikusok és tisztségviselők eltávolítása érdekében felrúgta az Alaptörvényt.
Orbán Viktor jogosan állapította meg: „Soha nem gondoltam volna, hogy Donald Tusk ilyen mélyre süllyed. […] Szívünk a lengyel néppel van”. Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy a magyarok és a lengyelek között erősek a patrióták, s rajtuk keresztül tartós marad a két nemzet barátsága. A jelenlegi lakájkormányok vezetőit és híveiket a politikai ellenfelekkel szembeni gyűlölet, a demokratikus hagyományok semmibe vétele hozza közös nevezőre, márpedig ez nem garanciája az igazi barátságnak.
