Katyn szörnyűséges emlékezete
A több mint húszezer lengyel fogoly meggyilkolását Sztálin és más szovjet vezetők utasítására hajtották végre.
A több mint húszezer lengyel fogoly meggyilkolását Sztálin és más szovjet vezetők utasítására hajtották végre.

A helyiek szerint nem tisztelik az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor emlékét.

Szlovákia különös mértékben érintett, mivel rövid ideig értékelhető légvédelem nélkül maradhat.

A mi gazdáinkat kell védeni, nem pedig az új keletű szokásjogot, hogy brüsszeli felfogásnak alávetve magunkat szíveskedjünk tönkretenni a saját mezőgazdaságunkat.

A lengyel külügyminiszter szerint az áldozatoknak igazságot kell szolgáltatni, különben a béke soha nem lesz teljes.

Sajtóinformációk szerint az Európai Bizottság betilthatja az unióba irányuló gabonafélék exportját.

A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint nem kell túlbecsülni a szorosabbra fűzött együttműködést.

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról.

Az ukrán gabonaimport tilalma miatt oroszpártisággal vádolják Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát.

A gyakorlaton 2600 lengyel rendőr mellett az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több tucat tagja is részt vesz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza vezetőjét megviseli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában, ráadásul a Fidesz lendületet vett és erősödik.

Gyöngyösre és Csömörre jön a Procter & Gamble.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.

Az ukrán elnök és emberei már többször lebuktak korrupciós ügyekkel.

Lavrov kemény szavakkal bírálta a nyugati médiát.

A Foreign Policy is kiemeli, hogy Magyarország egyedüliként mentességet kapott a súlyos amerikai szankciók alól.

Ön azért ne csinálja utána.

Sajnos nem lehet felhőtlen az örömünk – nyilatkozta az U21-es válogatott szövetségi edzője.

A Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díjat a Déry Tibor Alapítvány évente ítéli oda az irodalmi élet kimagasló alkotóinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.