Stabil helyzetben a konzervatív erők Lengyelországban
Egy közvélemény-kutatás szerint a lengyelek többsége úgy gondolja, kormányon marad a Jog és Igazságosság.
Egy közvélemény-kutatás szerint a lengyelek többsége úgy gondolja, kormányon marad a Jog és Igazságosság.

Felháborítónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy olyan embert támadnak, aki mindig az emberi szeretet és méltóság mellett állt ki – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

Amerikai háttérrel becsmérli az ellenzéki hírtelevízió a néhai II. János Pál pápát.

Szivárványszínű papi ruhába öltözve zavarta meg a nagyböjti szertartást a két aktivista.

Felvételt osztottak meg az elképesztő arzenálról a közösségi médiában.

Az európai ügyek bizottságának elnöke felidézte: a Sátoraljaújhelyen is áthaladó vonal révén az egykori Osztrák–Magyar Monarchia északkeleti csücske bekapcsolódott Európa vérkeringésébe.

A nyersolaj mindössze 10 százaléka érkezett Oroszországból, és más forrásokból származó olajjal fogják pótolni – közölte a lengyel PKN Orlen olajvállalat.

A lengyel miniszterelnök támogatásáról biztosította Ukrajnát az Oroszország elleni harcban.

Mindez egy válaszreakció arra, hogy Minszk hétfőn kiutasított két lengyel diplomatát és egy összekötőt.

Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatója szerint a magyar államfő a legfelsőbb szinteken is világossá teheti a magyar álláspontot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Az M0-s is elesett.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

The highlight of each event was PM Viktor Orban's in person assessment of the situation.

Az árérzékenység továbbra is tényező.

A Liverpool trénere nem került a legjobb tízbe az IFFHS szavazásán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.