A német védelmi minisztérium szóvivője a dpa hírügynökség információi szerint közölte, fel vannak készülve arra, hogy a helyzet gyorsan változik, figyelni fogják az események alakulását, és ha szükséges, újra átadják a rendszereket a közép-európai országoknak.
Megérkeztek az első példányok
Az első, az Egyesült Államok által adományozott példányok két napja érkeztek Ukrajnába. „Ma biztonságosabbá válik gyönyörű ukrán égboltunk” – írta akkor Twitter-bejegyzésében Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter. Már van kiképzett személyzet is az ütegre, ami jelentős létszámot köt le: egyetlen rendszer működtetéséhez és karbantartásához akár 90 katonára is szükség van.
A légvédelmisek a lehető legjobban elsajátították (a Patriot-rendszereket). Partnereink pedig betartották a szavukat
– írta Reznyikov.
Szakértők arra figyelmeztettek, hogy a rendszer hatékonysága korlátozott, és nem biztos, hogy jelentősen megváltoztatja a háború lefolyását, még ha növeli is Ukrajna arzenálját az ellenséggel szemben.
Borítókép: Patriot rakétakilövő a rakétavédelmi rendszer ünnepélyes átvételét követően a Konstancától, a legnagyobb román fekete-tengeri kikötővárostól harminc kilométernyire északra, a Duna–Fekete-tenger-csatorna északi torkolatánál található Midia-fokon, a román légelhárítás kiképző- és gyakorlatozó támaszpontján 2020. szeptember 17-én (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!