A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményében úgy fogalmaz, növekvő aggodalommal figyelik a baloldali médiumokban egyre inkább elharapózó gyűlölködő megnyilvánulásokat.
Meggyőződésünk, hogy az újságíró társadalomnak a tájékoztatás mellett a példamutatás is a feladata kell, hogy legyen, ezért az otromba, trágár kifejezéseknek, az öncélú, gyűlölettől fűtött sértegetésnek nincs helye a magyar sajtóban – írja a szövetség.
„A Népszavában lehozott botrányos karikatúrák után ezúttal egy Jelen elnevezésű lapban szabadult el a véleménynyilvánításnak álcázott oktalan gyűlölet. A szerző, Tóth Ákos az írásban arról elmélkedik, hogy milyen durva sértésekkel lehetne illetnie a baloldalnak a magyar Országgyűlés elnökét” – teszik hozzá.
Aláhúzzák, hogy
a Magyar Nemzeti Médiaszövetség mindig is kiállt a véleménynyilvánítás szabadsága, az újságírói műhelyek zavartalan munkájának biztosítása mellett,
és felemelték a szavukat, amikor baloldali politikusok hivatásukat gyakorló újságírókat fenyegettek meg, de nem hallgattak akkor sem, amikor baloldali médiumokat ért terheléses támadás a világhálón keresztül.
De most felháborodásunknak adunk hangot, és arra szólítunk fel minden jóérzésű kollégát, hogy szabjunk gátat az oktalan gyűlöletnek és a nemtelen sértegetéseknek




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!