Orbán Viktor miniszterelnök és kormánypárti képviselőtársai, Semjén Zsolt, Kocsis Máté, Simicskó István és Vejkey Imre előterjesztését – kivételes eljárásban – 124 igen szavazattal, 39 nem ellenében fogadta el a parlament.
Tizenegy minisztériummal működik majd az új kormány
Az Országgyűlés kedden elfogadta a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében az ötödik Orbán-kormányban tizenegy tárca működik majd.

A jogszabály alapján a leendő kabinet minisztériumai a következők lesznek: Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Építési és Beruházási Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Kulturális és Innovációs Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség, Pénzügyminisztérium, valamint Technológiai és Ipari Minisztérium.
A törvény szövege kitér arra, hogy a miniszterelnök munkaszervezete a Miniszterelnöki Kabinetiroda, amelynek része kormányzati igazgatási munkaszervezetként a Miniszterelnöki Kormányiroda. Az Építési és Beruházási Minisztérium a Miniszterelnökségből történő kiválással jön létre. Az előző kormányzati ciklusban tíz minisztérium működött. A korábbi minisztériumok közötti jogutódlást a kormány rendeletben határozza meg. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.
A törvény indoklása szerint a polgári oldal korábbi hagyományainak megfelelően most is úgy alakít kormányt, hogy annak összetételét és szerkezetét az előttünk álló négy év feladataiból vezeti le. A leendő új kormány legfontosabb feladata, hogy a háborús helyzet miatt kibontakozó európai gazdasági válság kérdéseire olyan válaszokat adjon, amelyek lehetővé teszik, hogy Magyarország megőrizhesse az elmúlt években elért eredményeit – olvasható az indoklásban.
Borítókép: Orbán Viktor pár napja már közzétett egy fotót, amin az új kormány leendő tagjaival tárgyalt (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Pétert arcon csapta a valóság: csak körzetekben gondolkodhatnak, míg a Fidesz komplett megyékben
Lapunk egyik informátora szerint a Tisza Párt elnöksége tisztában van a valósággal.

Szakértők szerint a Tisza adócsomagja fájni fog mindenkinek
Ez egy tipikus megszorító csomag, ami a gazdaságból von el pénzeket azért, hogy növelje a költségvetés a bevételeit és csökkentse a kiadásait.

Áder János: A köztársasági elnöki munkát a méltóság és a hitelesség határozhatja meg
Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

Ukrajna uniós tagsága szemben áll Magyarország érdekével, békéjével és biztonságával
A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Pétert arcon csapta a valóság: csak körzetekben gondolkodhatnak, míg a Fidesz komplett megyékben
Lapunk egyik informátora szerint a Tisza Párt elnöksége tisztában van a valósággal.

Szakértők szerint a Tisza adócsomagja fájni fog mindenkinek
Ez egy tipikus megszorító csomag, ami a gazdaságból von el pénzeket azért, hogy növelje a költségvetés a bevételeit és csökkentse a kiadásait.

Áder János: A köztársasági elnöki munkát a méltóság és a hitelesség határozhatja meg
Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

Ukrajna uniós tagsága szemben áll Magyarország érdekével, békéjével és biztonságával
A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!