Nem tartja a törvényi határidőt a Jobbik-alapítvány

Bár erre törvény kötelezi, a mai napig nem tette közzé honlapján a Jobbik Magyarországért Alapítvány a tavalyi gazdasági beszámolóját. A párt alapítványa több mint 700 millió forint költségvetési támogatást kapott tavaly, a honlapon azonban nyoma sincs, mire költik az adófizetők pénzét.

2022. 08. 08. 5:50
null
2022.06.08. Budapest Jobbik választmányi ülés Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Molnár Enikő kabinetfőnök Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint egy hónappal a törvényben előírt határidő lejárta után sem tette közzé honlapján 2021-es gazdasági beszámolóját a Jobbik Magyarországért Alapítvány. A pártalapítványok a vonatkozó törvény szerint ugyanis kötelesek a jelentésüket a tárgyévet követő évben, legkésőbb június 30-ig a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben, továbbá saját honlapjukon közzétenni. Ezt a Jobbik részben elmulasztotta, mivel csak a Hivatalos Értesítőben található meg az elszámolásuk. Eszerint a Jobbik alapítványa több mint hétszázmillió forint költségvetési támogatásban részesült, melynek tetemes részét, 513 millió forintot saját médiájukra költötték. A beszámolóban kitérnek rá: 2020-ban célul tűzték ki, hogy múzeumot hozzanak létre, amely bemutatja a Jobbik történetét, tárgyi emlékeit egy vásárolt ingatlanban, ám a pandémia ­miatt ennek kialakítása tolódott, befejezése pedig csak idén történhet meg.
Az alapítvány weboldalán ugyanakkor sem a beszámoló nem található meg, sem egyéb aktivitásnak nincs nyoma, így nem lehet nyomon követni, mire fordítják a több száz milliós éves támogatást. 

A „támogatott rendezvények” menüpont alatt a legutolsó bejegyzés „a Hazatérés Temploma előterében 2015. augusztus 30-án, a templomszentelés 75. évfordulójára emlékező rendezvénysorozat keretében” a Ravasz László püspök-teológusról készített bronz mellszobor megvalósítása és felavatása volt, melyhez az alapítvány 300 ezer forinttal járult hozzá. A honlapon a Jobbik által alapított Pongrátz Gergely-érdemkereszt díjról sincs információ 2016 óta, pedig az elismerést azóta például Kassai Lajos lovasíjász és a pártból nemrég kilépett Murányi Levente ’56-os forradalmár is átvehette.

Az alapítvány honlapján feltüntetett adatok szerint viszont Molnár Enikő, Jakab Péter volt pártelnök-frakcióvezető tanácsadója jelenleg is kuratóriumi tag. Dacára annak, hogy május végén a Jobbik vezetése, Potocskáné Kőrösi Anita vezetésével, fellázadt a túl nagy hatalommal rendelkező tanácsadóval szemben, és számos jogkörétől megfosztotta. Sajtóhírek szerint Molnár ezután minden, a Jobbikban betöltött tisztségéről lemondott. Bő két hónappal ezután – a honlap tanúsága szerint – Molnár Enikő még mindig tagja az alapítvány kuratóriumának.

A költségvetési támogatásban részesülő pártalapítványok gazdálkodása törvényességének ellenőrzését az Állami Számvevőszék kétévente – kötelező jelleggel – ellenőrzi. A számvevőszék idén júniusban fejezte be a pártalapítványok 2019–2020. évi gazdálkodásának ellenőrzését, melyből többek közt az is kiderült, hogy a Jobbik Magyarországért Alapítvány nem készítette el az éves számviteli beszámolót, a tevékenységéről szóló éves jelentést, és így nem biztosította a költségvetési támogatás felhasználásának elszámoltathatóságát. Közölték azt is, az éves beszámoló megalapozottsága nem felelt meg a törvényi előírásoknak, nem biztosította a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást, a közpénzek felhasználásának elszámoltathatóságát sem a párttagok, sem a többi állampolgár számára.

Borítókép: Jobbik választmányi ülés, képen: Molnár Enikő kabinetfőnök ( Fotó: Kurucz Árpád / Magyar Nemzet)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.