Orbán Viktor stratégiai receptet ajánlott a konzervatív közösség számára

A magyar kormányfő 2022 májusában a CPAC Hungaryn stratégiai receptet ajánlott a konzervatív közösség számára, mely 12 pontból állt és a magyar jobboldal történelmi sikereit foglalta egybe, amelyek tanulságai a nemzetközi színtéren is segítséget nyújthat a nemzeti erők győzelmének elősegítésére.

Magyar Nemzet
2022. 08. 05. 21:45
Orbán Viktor CPAC
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor ezt követően ismertette, hogy a magyarok legyőzték a kommunistákat, akik feltámadtak hamvaikból és összefogtak a progresszív liberálisokkal. A magyarokat ez azonban nem tévesztette meg, „ezért 2010 óta folyamatosan nyerünk és nyerünk ellenük” – tette hozzá.

A kormányfő megismételte a CPAC Hungaryn elmondott 12 pontjának egyik fontos elemét: „Játssz a saját szabályaid szerint!” Szerinte a konzervatívok nem harcolhatnak sikeresen a liberálisok eszközeivel. A politika a győzelemhez önmagában pedig nem elég, mivel ez egy kultúrháború, a feladat pedig az, hogy új életet leheljünk egyházainkba, családjainkba, egyetemeinkbe és közösségi intézményeinkbe. Orbán Viktor szerint bíznunk kell zsidó-keresztény tanításunkban, hinnünk kell Istenben! A migráció, gender és a civilizációk összecsapása mind olyan témák, amelyekkel foglalkoznunk kell. Ellen kell szegülnünk ellenfeleinknek. A baloldal a politikában nem ismer semmilyen korlátot: le akarják választani a nyugati civilizációt keresztény gyökereiről.

A kormányfő kihangsúlyozta, hogy értékeink mentenek meg bennünket attól, hogy újra elkövessük a történelmi hibákat! Ezért sem engedhetjük, hogy posztnyugati világot hozzanak létre. Ehhez meglátása szerint az kell, hogy visszaverjük a progresszívek támadásait. Erre első példaként a migrációt hozta fel: „mi nemet mondtunk az illegális migrációra elsőként és egyedüliként Európában. Magyarok népszavazáson döntöttek, nem akarnak a progresszívok szabályai szerint játszani.”

A családpolitikával folytatta, kiemelve, hogy az politikai filozófiánk szívét képviseli. „Európában azt mondják, a család nem létezik. […] Magyarországon a családpolitikában a saját szabályaink szerint játszunk. Ha a tradicionális család megszűnik, semmi sem mentheti meg Európát a megsemmisüléstől” – értékelt. Kitért a gyermekvédelem kérdéskörére is. „Jogi falat is felhúztunk, hogy megvédjük a gyermekeinket az őket célzó genderideológiával szemben. Minden korábbinál sikeresebb népszavazáson mondtak nemet a magyar emberek a genderideológiára. 

Az anya nő, az apa férfi, a gyermekeinket pedig hagyják békén

 – foglalta össze véleményét.

Harmadik példakánt az adócsökkentést sorolta fel. Véleménye szerint a progresszívek mindig az emberek pénzét akarják, ezért vetnek ki egyre magasabb adókat. Ezzel szemben a kabinet az utóbbi tíz évben húsz százalékkal csökkentett a lakossági adóterheken, mely EU-s rekord is egyben.

Beszéde végéhez közeledve kitért az orosz–ukrán konfliktusra is: „Ukrajnával teljes mértékben szolidárisak vagyunk” – fogalmazott. Hozzátette azonban, hogy a globalista vezetők stratégiája kiterjeszti és elnyújtja a háborút, csökkenti a béke esélyét.

Zárásként pedig Orbán Viktor kiemelte, hogy „össze kell hangolni a csapataink mozgását” – utalva a CPAC konzervatív és jobboldali erőinek egyesítésére.

Borítókép: Orbán Viktor a dallasi CPAC-en mond beszédet (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.