Az Alapjogokért Központ kifejtette: Dobrev Klára személyében nem egy új baloldali vezér lép a színpadra, „ez csak egy csel, ez csak egy bűvésztrükk, pont úgy, ahogyan Gyurcsány Ferenc azt az őszödi beszédben mondta a szocialista képviselőknek – írták.
„…trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük”
– idézték a Demokratikus Koalíció elnökét, rámutatva: „Dobrev árnyékkormánya is csak egy gyurcsányi trükk, amellyel Gyurcsány Ferenc és szervezett posztkommunista felvilága a túlélés érdekében vissza akar kapaszkodni a hatalomba, most éppen az őt gazdaggá tevő Apró-klán oszlopos tagjának, a feleségének a hátán”.
Hogy Gyurcsány nem változott, azt a példátlanul arcátlan és gátlástalan időzítés is egyértelművé teszi: Gyurcsányék épp akkorra készültek el, amikor az őszödi beszéd kiszivárgásának 16. évfordulójára, és arra emlékezik az ország, hogy 16 évvel ezelőtt emberverő gyurcsányi terrort élt át a pesti utca népe – jelentette ki az Alapjogokért Központ, hangsúlyozva: abból is egyértelmű, hogy Gyurcsány csak maga előtt tolja Dobrev Klárát, hogy nyáron ő terjesztette a Facebookon: készülnek.
Felhívták a figyelmet: „minden magyar a zsigereiben tudja, ha Gyurcsányék készülődnek, annak az a vége, hogy az ország kikészül”.
Mindenki tudja, az újabb gyurcsányi hatalomgyakorlásból mi következne Magyarországon: brutális megszorítások, fékevesztett adóemelések, az eredményes családpolitika lerombolása, a nyugdíjak csökkentése, nyílt politikai hazugságok, hatalmi visszaélések, hajbókolás Brüsszel föderalista, központosító akarata előtt, a titkosszolgálatok felhasználása a belpolitika manipulálásra, és a demokratikus jogaink lábbal tiprása
– figyelmeztettek, hozzátéve: „a magyarok ismerik ezt a világot, és nem kérnek belőle”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!