Érdekes fejlemény az is, hogy komoly spórolásba kezd a városvezetés: kiderült, hogy a fővárosi önkormányzathoz tartozó épületeket nyáron nem lehet 25 foknál hűvösebbre hűteni, télen pedig 21 foknál melegebbre fűteni, kivéve az idősotthonokat és az ápolási tevékenységet végző intézményeket. A fővárosi díszkivilágítás is rövidebb lesz napi két órával.
A fentiek mellett a szerdai Fővárosi Közgyűlésben módosító javaslatot nyújtott be a fővárosi Fidesz–KDNP a 170 ezer forint alatt kereső nyugdíjasok lakásrezsi-támogatáshoz, amely megduplázná az előre kitűzött támogatásokat. Ezt az iparűzési adó többletbevételéből fedeznék a kormánypártok. A képviselők végül az eredeti javaslatot fogadták el, vagyis rászoruló családok és a létminimum alatti nyugdíjat kapók évi 48 ezer, a valódi átlagnyugdíj alatti nyugdíjat kapók évi 24 ezer forint támogatáshoz juthatnak, amit a gáz-, villany-, víz- vagy távhőszámlán írnak jóvá.
Bagdy Gábor ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a frakció úgy vélte, ha már támogatást nyújtunk, adjunk méltányosabb összeget, mert ilyen nagymértékben nőtt az iparűzési adó, ami erre a juttatásra is bőséges fedezetet nyújtana. – Sajnálatos módon nem támogatta ezt a javaslatot a városvezetés – tette hozzá a képviselő. Egyébként az sem mellékes körülmény, hogy a főváros a Demszky-érához közel álló Hálózat Alapítványon keresztül juttatná el a rászorulók részére az összeget.
Borítókép: A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése előtt Bagdy Gábor volt főpolgármester-helyettes (Fotó: Havran Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!