Tizennyolc gyanúsítottja van a gyömrői polgármester adócsalási ügyének

Összesen tizennyolc gyanúsítottja van annak a büntetőügynek, amiben a gyanú szerint érintett Gyömrő ellenzéki polgármestere, Gyenes Levente is – tudta meg a Magyar Nemzet. A településvezetőt költségvetési csalással gyanúsítják, és öt társával együtt a múlt héten tartóztatta le a bíróság.

PÁMER DÁVID
2022. 09. 21. 16:24
Gyenes Levente
GYENES LEVENTE Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak Gyenes Levente, Gyömrő ellenzéki polgármestere és vele együtt öt letartóztatott társa az érintettje annak a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárásnak, amiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyomoz – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint az ügynek összesen tizennyolc gyanúsítottja van.

Azt a Magyar Nemzet írta meg elsőként a múlt héten, hogy hatósági személyek jelentek meg Gyömrő polgármesterének otthonánál. Gyenest őrizetbe is vették, majd öt társával együtt harminc napra nem jogerősen le is tartóztatta a Szombathelyi Járásbíróság. Az eljárás többi gyanúsítottját nem tartóztatták le.

Gyenes Levente azután vált országosan ismert politikussá, hogy pikáns képek jelentek meg róla, ahogy egy meztelen nőről fehér port szív fel. A polgármesterről azt is tudni lehet, hogy nem veti meg a luxust, a Blikk ugyanis arról írt, hogy félmilliárdot érő villájához is kiszállt a NAV, a Kontra pedig korábban kiderítette: a fővárosi közműcégek vezetőjével, Mártha Imrével Ibizán, a Hard Rock Hotelben nyaralt. A szálláshelyen 120 ezer és 450 ezer forint között mozog egy éjszaka ára.

Gyenest évekkel ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla mondta ki bűnösnek folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért kilenc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. Az úgynevezett „számlagyáras” perben Gyenes Levente a hetedrendű vádlott volt. A hatályos jogszabályok szerint a képviselő-testületnek méltatlansági eljárást kellett volna indítania polgármestere ellen, ezt nem megvárva Gyenes benyújtotta lemondását, de 2019-ben végül újraválasztották.

Borítókép: Gyenes Levente (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.