A liberális politikus dönti el, ki az újságíró? – Botrányosra sikerült az ATV reggeli műsora

Baranyi Krisztina nem volt hajlandó válaszolni a stúdióba meghívott újságíró kérdéseire, akit ócska, fizetett propagandistának nevezett.

Forrás: Mandiner2022. 11. 04. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egészen szürreálisra sikeredett az ATV pénteki Szigorlat című műsora, amelyben a vendég újságíró Szalai Szilárd, az interjúalany pedig Baranyi Krisztina volt – olvasható a Mandiner cikkében

A Pesti Srácok (PS) munkatársa azzal kezdte, hogy a ferencvárosi képviselők is csupán a médiából értesültek az önkormányzati szociális lakásban élők fűtési problémáiról, illetve arról, hogy a kerület nem tudja kifizetni a megemelkedett rezsiszámlát. Ennek mi az oka? – tette fel a kérdést. 

 

„Mindenféle gátlás nélkül hazudoznak és csúsztatnak” – megtámadta a tévét Baranyi

A polgármester az érdemi válasz helyett azt mondta, kellemetlen helyzetbe hozták, hiszen már régen megfogadta, hogy propagandamédiának, ócska fizetett propagandistáknak soha nem nyilatkozik, így most sem teszi. S nem tudta, hogy itt lesz Szalai, ellenkező esetben nem ment volna be a stúdióba. Azzal folytatta: csodálja, hogy 

ez a televízió egyáltalán beenged ide ilyen embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van, folyamatosan, mindenféle gátlás nélkül hazudoznak és csúsztatnak. 

Ezt követően a két házigazda műsorvezető egymás szavába vágva próbálta menteni a helyzetet. Krug Emília kijelentette, talán ez az egyetlen televízió, amely minden oldalról próbál kérdezőt találni, illetve politikust fogadni. Baranyi Krisztinát ez nem hatotta meg, közölte, hogy ez nem oldal, nem sajtó, hanem propagandatermék.

Kárász Róbert pedig a szerkesztői szabadságra hivatkozott, illetve arra, hogy ők minden társadalmi csoportot, politikai irányzatot megszólaltatnak, majd megjegyezte,

a polgármesternek nem minősítenie kellene, hanem a kérdésre válaszolnia.

Baranyi közölte, ő nem minősített semmit, de továbbra is fenntartja a véleményét, amit számos bírósági ítélet bizonyít, majd újra leszögezte, a Pesti Srácoknak nem ad semmilyen interjút, nem válaszol Szalai kérdéseire. Az újságíró ennek ellenére újra próbálkozott, megkérdezte, hogy a polgármester miért szavazta le a képviselő-testület elé benyújtott rezsivédelmi alapot.

Baranyi hallgatott, erre Kárász megismételte a kérdést, s csak ezt követően kezdett válaszolni a polgármester, de a műsorvezető közbevágott, hogy életében nem került még ilyen helyzetbe.

Én sem, és nagyon rosszul érzem magam

– reagált Baranyi, majd Kárász kijelentette, ezt a helyzetet Baranyi teremtette, aki kínosan nevetve azt mondta, szerinte nem ő teremtette, őt ide meghívták.

 

Ilyen helyzet nem volt eddig, de nem is lesz

Ezt követően Krug Emília vette át a szót, ő is a szerkesztői szabadságra hivatkozott, de elmondta: a jövőben jelezni fogják az interjúalanynak, hogy ki lesz a kérdezőtársuk, egyébként pedig mindig a néző dönt arról is, mit tart újságírásnak, mit nem, s hogy akceptálja-e a politikus döntését arról, hogy kinek ad interjút és kinek nem – jelentette ki. 

Ezt követőn szóba került még a kínai Fudan Egyetem ügye és egyéb témák is, de ott is hiába kérdezett Szalai, Baranyi csak akkor válaszolt, ha Krug vagy Kárász megismételte a kérdést. 

Téma volt az is, hogy Baranyi felszólal a Hadházy Ákos által szervezett demonstráción, amelyen a köztévé műsorszerkesztési gyakorlata ellen tiltakoznak. Baranyi kijelentette, azért fog beszélni, amiért szóvá tette azt is, hogy a Pesti Srácok mit keres ebben a tévében. 

Azt mondta, a közmédia nem a szakmai irányelvek szerint működik, nem független, hanem hazugsággyárrá vált évi 130 milliárd forintból, majd újra propagandakiadványnak nevezte a PS-t.

A műsor végén Kárász közölte, ilyen még nem volt a pályafutása során, Krug szerint nem is lesz, ilyen helyzetbe többször nem hozzák egyiküket sem. Baranyi úgy fogalmazott, ez súlyos helyzet, s

inkább azt is vállalja, hogy többet nem hívják meg ebbe a stúdióba,

de ezt neki el kellett mondania, mert szerinte ezek az emberek folyamatos hazudoznak, mások életét teszik tönkre, s itt hivatkozott Juhász Péterre, Vona Gáborra. Szalai pedig bejelentette, sok valótlan állítást fogalmazott meg a politikus a lapjával kapcsolatban, ennek ellenére békejobbot nyújt Baranyinak, a polgármester azonban nem reagált a felvetésre. 

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Baranyi Krisztina (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.