Kampányra készül a haldokló MSZP

A hétvégén Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke bejelentette, hogy megkezdik a felkészülést a 2024-es önkormányzati, valamint európai parlamenti voksolásra. A felkészülés sikeressége azonban erősen kérdéses, miután a szocialisták az elmúlt években több ismert arcukat is elvesztették, akik főleg a Demokratikus Koalícióba távoztak, miközben megkezdték a párt még megmaradt vagyontárgyainak kiárusítását is.

2022. 12. 12. 5:50
Fotó: KURUCZ ÁRPÁD
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DK-ba dezertáló szocialisták közé tartozik Szaniszló Sándor XVIII. kerületi és Kiss László óbudai polgármester, akiket később Trippon Norbert újpesti alpolgármester és Farkas István, valamint Szabó Gábor önkormányzati képviselő is követett. Ha nem is mind igazoltak át Gyurcsány Ferencékhez, számos emblematikus politikusa is otthagyta az MSZP-t. Ilyen például Botka László, Szeged polgármestere, a párt egykori miniszterelnök-jelöltje, Bárándy Gergely és Szanyi Tibor, a szocialisták volt alelnöke és európai parlamenti képviselője, az Iszomm alapítója.

Az emberveszteségek mellett az MSZP az utóbbi időkben elkezdte felélni megmaradt vagyonát, és végkiárusításba kezdett.

A közelmúltban apróhirdetés tudatta, hogy árulják a párt gödöllői székházát, valamint ugyancsak áruba bocsátott az MSZP egy budapesti, II. kerületi ingatlant, és eladták a XVI. kerületi pártszékházat is. Már csak hab a tortán, hogy az MSZP Villányi úti központján semmi sem utal arra, hogy az a párt székhelye lenne, mivel sehol nem látható az emblematikus szegfűs logó, mintha a szocialisták ott sem lennének.

Borítókép: Kunhalmi Ágnes (Fotó: Kurucz Árpád)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.