Szijjártó: Az olcsó orosz gáz időszakának Európában vége

– A liberális főáramlat nem tudja megemészteni, hogy a létünkkel, a jelenlétünkkel azt bizonyítjuk: a progresszív liberális vonal nem az egyetlen előre vezető irány – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kovács Zoltánnak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárának A merész igazság Magyarországról című podcastjának ez évi utolsó, vasárnap megjelent adásában. A fideszes politikus beszélt arról is, hogy Európa sorra szakítja meg a kereskedelmi kapcsolatait Oroszországgal, emiatt az olcsó orosz gáz időszakának vége van a kontinensen. Szóba került a globális minimumadó és a magyar űrprogram is.

Forrás: MTI, Youtube2022. 12. 18. 12:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Egy hazafias, kereszténydemokrata, a főáramlattal szembemenő, nem progresszív kormány van hivatalban Magyarországon már 12 és fél éve, amely ráadásul sikeres is, ami nem megemészthető a liberális főáramlat számára

– jelentette ki Szijjártó Péter A merész igazság Magyarországról című podcast ma megjelent új részében. 

Legfontosabbak a befektetések

A külgazdasági és külügyminiszter Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárral beszélgetve kiemelte; mindaddig, 

amíg évről évre megdöntjük a befektetési rekordot, amíg cégek olyan országokból, melyekkel kifejezetten rossz a politikai viszonyunk, többmilliárdnyi eurót fektetnek be itt, biztonságban vagyunk. 

Szerinte a lényegi döntéseket meghozó emberek a döntéseiket a tények alapján hozzák meg, nem pedig az alapján, hogy mit írnak a külföldi lapok a magyar kormányról. 

Szijjártó Péter a külpolitikával kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, 

2014 szeptembere utáni fejlemények után teljesen egyértelművé vált, hogy a régi típusú külpolitika már nem fenntartható, mert az egész világ nagyot változott: a legfontosabb vezérlő tényezők a tempó és a gyors reagálás, a gazdasági érdekek összekötése a külpolitikával és a szuverenitáshoz való ragaszkodás lettek. 

A tárcavezető kitért arra, hogy Magyarországnak gazdasági és politikai tekintetben is rendkívül erős az Európán kívüli pozíciója, amit az eredmények egyértelműen igazolnak. Bölcs döntésnek nevezte, hogy sosem tettek semmilyen hátrányos megkülönböztetést a befektetők között, egyetlen dolgot kérnek tőlük: tartsák tiszteletben a magyar törvényeket. 

Szijjártó Péter példaként említette a kínai Huawei céget, amelynek magyarországi jelenléte miatt sok kritikát kaptak, de amikor átadtak egy nem keleti cég, a Vodafone által üzemeltetett 5G rendszert Budapest belvárosában, akkor kiderült, hogy az ahhoz szükséges infrastruktúrát is a Huawei építette. Úgy vélekedett, hogy Európa rendkívül képmutató az ilyen kérdésekben, hogy kielégítse a liberális médiát, a liberális civil szervezeteket, az őket finanszírozókat, ezért Kínát és a nyugati világot támadják, miközben a felszín alatt mindent megtesznek azért, hogy magukhoz csábítsák a befektetéseket. 

Vége az olcsó orosz gáz időszakának

A miniszter a háborúval kapcsolatban kifejtette: 

az olcsó orosz gáz időszakának Európában egyértelműen vége van, mert jelenleg egymás után szakítjuk meg a kapcsolatokat Oroszország és Európa, illetve az Európai Unió között, és nem vagyok benne biztos, hogy ez még a mi életünkben helyrehozható, orvosolható lesz.

Szerinte fontos világossá tenni: az energia ügye nem politikai és nem ideológiai, hanem ténykérdés, és ez alapján 

Magyarország biztonságos ellátása nem garantálható orosz források nélkül. 

– Nekünk mindig sikerült pragmatikus viszonyt fenntartanunk Oroszországgal, ami lehetővé teszi számunkra, hogy őszintén megmondjuk nekik, mit gondolunk a helyzetről. 

És mi általában meg is mondjuk nekik, hogy elítéljük a háborút.

Ez a háború nagyon sok kárt, nagyon sok nehézséget okoz nekünk, Európának. A szankciók is nagyon sok nehézséget és kárt okoznak nekünk. Ezért a legjobb megoldás a háború befejezése és a tárgyalások megkezdése lenne, de párbeszéd nélkül, nyitott kommunikációs csatornák nélkül ez nem lehetséges. Szerintem ez nagyon egyértelmű – fogalmazott. 

Szijjártó Péter a globális minimumadóról kifejtette: biztosan nem fogja növelni az európai és a világgazdaság versenyképességét sem. 

A miniszter szerint Magyarországon 2010 óta az egykulcsos adórendszerrel és Európa legalacsonyabb adóival elérték, hogy hazánkban rekordmagas a foglalkoztatottság, a növekedés, az export és a befektetések volumene, ezért ellenezték a globális minimumadót, mert nem akartak visszatérni a 2010 előtti helyzethez. 

Írásos garanciára volt szükségük arra vonatkozóan, hogy az iparűzési adót beszámíthatják a magyarországi adó összegébe, mert így nem kényszerültek adóemelésre. 

– Ha nem kaptuk volna meg ezt a fajta garanciát, sosem járultunk volna hozzá a globális minimumadóhoz, de ebben a formában bennünket nem zavar, mert ez nem veszélyeztet magyar munkahelyeket

– jelentette ki. 

Újra magyar asztronauta juthat az űrbe

A miniszter a magyar űrprogramról elmondta: a kommunizmus kevés pozitív élménnyel ajándékozott meg bennünket, az űripar területe az egyik ilyen, s így megfelelő kapacitás van rá. Bevallotta, elsőre egy kicsit túl nagyratörőnek tűnt a nemzeti űrhajós program, ám 

több mint negyven év után itt az ideje, hogy egy másik magyar asztronauta is kiléphessen az űrbe, ami lehetőséget ad kísérletek elvégzésére, valamint olyan megoldások tesztelésére, melyek elősegíthetik a gazdaság jövőbeni növekedését. 

Jelezte, hogy együttműködnek az amerikai Axiom nevű céggel, akikkel együtt felküldik majd az űrbe az űrhajóst, akit több száz jelentkező közül választanak ki. 

Mára nyolcra szűkült a kör, jelenleg a légierő teszteli őket és a következő körben négyen maradnak, akik teljes kiképzésben fognak részesülni, hogy aztán közvetlenül a repülés előtt eldőljön, ki fog az űrbe repülni.

Borítókép: Kovács Zoltán Facebook-oldala

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.