A miniszter kiemelte az egyetemeket mint tudásközpontokat, amelyek szerinte nemcsak Magyarország, de Európa jövőjének meghatározói is.
Még akkor is, ha időnként megpróbálják kizárni őket a nemzetközi vérkeringésből, a magyar felsőoktatási intézmények megbecsült és magas presztízsű partnerei a nemzetközi együttműködéseknek
– jelentette ki.
A miniszter hétfőn a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Életfa Közösség és Településépítő Egyesület, az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Kós Károly Egyesülés, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Pannon Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint a Vállalkozók Országos Szövetsége képviselőivel írt alá stratégiai partnerségi megállapodást.
Navracsics Tibor korábban 13 felsőoktatási intézmény, 17 tudományos, egyházi, karitatív, érdekképviseleti és civil szervezet, valamint kilenc iparkamara vezetőjével kötött már hasonló megállapodást annak érdekében, hogy a területi szakpolitika erősebbé, rugalmasabbá és versenyképessebbé váljon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!