A Magyar Nemzet korábban elsőként adott hírt arról, hogy az ügy hátterében gyámügyi szál is meghúzódik. Információink szerint a csecsemőt egy harmadik világbeli pár – brit férj és afgán feleség – akarta örökbe fogadni. A csecsemő Ócsán hivatásos nevelőszülőhöz került, miközben elkezdődött a örökbeadási eljárás. A kislány vér szerinti édesanyja lemondott a gyermekről, a gyámhivatal pedig kiállította az örökbefogadáshoz szükséges papírokat. A brit–afgán házaspár ezután jelent meg Ócsán, kikérte a gyermeket a kijelölt gyámtól, aki oda is adta nekik. Ezt követően viszont ismeretlen helyre távoztak a gyermekkel, a történet pedig ezen a ponton kezd egyre bonyolultabbá válni.
Visszavitte az örökbefogadó brit–afgán házaspár az öt hónapos Kittit a nevelőszülőkhöz
Gyorsan megoldódott az eltűnés miatt körözött öt hónapos Szabó Kitti ügye. Az örökbefogadásra jelentkezett brit–afgán házaspár visszavitte az ócsai nevelőszüleihez a csecsemőt. Kitti körözése így tárgytalanná vált, igaz, a gyámhivatal adós még egy sor megválaszolatlan kérdés tisztázásával az öt hónapos csecsemő körüli eljárással kapcsolatban, és félő, hogy amit eddig tudni lehet, csak a jéghegy csúcsa.

További Belföld híreink
Az illetékes gyámhivatal ugyanis személyiségi okokra hivatkozva semmilyen információt nem volt hajlandó elárulni Szabó Kitti kálváriájáról. „A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a gyámügyi és gyermekvédelmi eljárásban hozott döntés nem nyilvános, így a sajtó részére egyedi gyámhatósági ügyekben tájékoztatás nem adható” – írta válaszlevelében lapunknak Budapest Főváros Kormányhivatala.
Értesülésünk szerint azonban az örökbeadáshoz szükséges határozat meghozatalakor a gyámhivatal több eljárási hibát is elkövethetett.
A Magyar Nemzet azt az információt kapta, hogy a gyermek átadásához szükséges hivatalos eljárás valójában nem is zárult le – a titkos örökbefogadók meghallgatása ugyanis még meg sem történt az eljárásban –, vagyis a külföldi pár szabályellenesen vette magához a csecsemőt és vitte magával. A névtelen forrás arról is beszámolt lapunknak, hogy ráadásul az édesanya rosszul töltötte ki a gyermekéről szóló lemondó nyilatkozatot, emiatt
a dokumentum érvénytelenné vált.
Azt is megtudtuk továbbá, hogy Kitti már a második örökbefogadott gyermeke lett volna a külföldi párosnak. Az, hogy a brit–afgán házaspár miként került az örökbefogadók listájának elejére, további kérdéseket vet fel, hiszen körülbelül hatszáz – gyermektelen – házaspár vár jelenleg is arra, hogy örökbe fogadhasson egy három évnél fiatalabb gyermeket.
Jelenlegi ismereteink szerint az ügyben egyedül a rendőrség járt el hatékonyan, a dabasi rendőrök december 21-e óta éjt nappallá téve kutattak az öt hónapos csecsemő után.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: 123RF)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!