A hírhedt dunaszerdahelyi Sátor klán egykori sírásója – még élő bűntársai vallomása és a szlovák rendőrök szerint – Horváth Lehel volt. A közvetlenül Sátor Lajoshoz tartozó Horváthot egyszer már életfogytiglani fegyházra ítélték, ám a szlovák legfelsőbb bíróság formai hibák miatt megsemmisítette az ítéletet, és új eljárásra utasította specializált büntetőbíróságot, ahol kedden elkezdődik a tárgyalás.

A Paraméter című felvidéki magyar hírportál szerint a vád öt gyilkosság, melyek áldozatai Sátor Lajos (maffiafőnök), Reisz Andor (Sátor egykori legfontosabb embere), Karika Csaba (Horváth Lehel egykori beosztottja), valamint D. János és L. Gellért („fehér lovak”, azaz strómanok) voltak. Ezen kívül Horváth Lehelt azzal vádolták, hogy támogatója volt a Sátor-féle dunaszerdahelyi bűnszervezetnek, és hogy az értelmi szerzője volt egy 2003-as lopásnak, mely során 45 millió korona (1,5 millió euró) tűnt el egy dunaszerdahelyi bank magántrezorjából.