A Tűzfalcsoport már korábban vizsgálta a Soros Györgyhöz köthető 444. hu hírportál kiegyensúlyozottságát és állítólagos függetlenségét – amelynek keretében a 2018. november 23.–2019. november 23. közötti egyéves periódust elemezték. Ennek kapcsán több szempontrendszert állított fel a Tűzfalcsoport, hogy az arányokat hitelt érdemlő módon támassza alá. Az alábbiakat emelték az elemzés középpontjába:
- durva és sértő cikkek
- ugyanazon személyek folyamatos reprezentálása
- ellenzék szerepének bemutatása
- meghatározott kifejezések folyamatos hangsúlyozása (pl. ellenzéki összefogás)
- a kormány tevékenységének bemutatása
Vizsgálatából a Tűzfalcsoport azt állapította meg, hogy a kormánypárt és tevékenységük rendre negatív konnotációval jelennek meg a portál cikkeiben. Akár pozitív kezdeményezések esetében is rendre megjelenik a „de” szó. Többek között olyan kiemelkedően fontos és társadalmilag jelentős témák esetében is, mint a klímavédelmi konzultáció, faültetési programok, sportrendezvények, naperőművek, űrstratégia fejlesztése, melyek esetében ellenérvként jelenik meg, hogy „de hát lehetett volna másra költeni”. Ez a másra költés pedig általában az „oktatás, egészségügy kategóriáját sorolja” – írja a Tűzfalcsoport.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!