A bíróság az eljárása során a kiadatási kérelmek esetében kizárólag azt vizsgálta, hogy a Brazília és az Egyesült Államok által megküldött információk alapján a kiadatás jogi feltételei a keresett személy esetében fennállnak-e. Az európai elfogatóparancs esetében az átadás feltételeinek fennállásával és a végrehajtással kapcsolatban kellett döntést hoznia a Fővárosi Törvényszéknek.
A kiadatások kérdésében a végső döntést az igazságügyi miniszter hozza meg, és ő határozza meg a teljesítés sorrendjét is.

A férfi a tárgyaláson egyik kiadatási kérelem teljesítéséhez sem járult hozzá, az átadásába sem egyezett bele, illetve a specialitás szabályainak alkalmazását mindegyik esetében kérte. Ez utóbbi értelmében a terheltet kiadatása vagy átadása esetén a hatóságok kizárólag a kiadatási kérelemben, illetve az európai elfogatóparancsban írt tényállásokkal kapcsolatban állíthatják bíróság elé.
A Fővárosi Törvényszék a végzésében megállapította, hogy a rendelkezésre álló információk alapján De Carvalho vonatkozásában a kiadatás, illetve a kiadatási letartóztatás feltételei mindkét kiadatási kérelem esetében fennállnak, továbbá az európai elfogatóparancs is végrehajtható. A terhelt kiadatási letartóztatása legfeljebb 2023. július 18-ig tarthat.
A végzés nem végleges, a terhelt és védői fellebbeztek ellen. A másodfokú határozatot követően döntéshozatal céljából a bíróság az ügy iratait felterjeszti az Igazságügyi Minisztériumhoz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!