Késik a döntés a brazil Escobar kiadatásáról

Egy sor technikai hiba, valamint a tolmácsok hosszas fordításai hátráltatták ma a brazil Escobarként emlegetett Sergio Roberto de Carvalho kiadatási tárgyalását. A brazil katonai rendőrség egykori őrnagyát hazája mellett az Egyesült Államok és Belgium is saját börtönében szeretné látni nemzetközi kábítószer-kereskedelem, bűnszervezet, csempészet, pénzmosás, okirat-hamisítás és emberölés bűncselekményei miatt.

2023. 03. 27. 20:15
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezettnél sokkal hosszabb lett ma a brazil Escobarként emlegetett  Sergio Roberto de Carvalho kiadatási tárgyalása. Legutóbb, februárban éppen ennek ellenkezője történt: rövid volt a tárgyalás, miután a bíróságot e-mailben értesítette valaki arról, hogy az egykori katonai rendőrtiszt szökni akar. Ami érthető, hiszen Brazília és Belgium mellett az USA is saját börtönében szeretné tudni a kokainbárót.

A sajtó tegnap csak zárt távközlési rendszeren át, a Fővárosi Törvényszék 51-es számú terméből figyelhette a máshol – vélhetően valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben – zajló kiadatási tárgyalást. Amit azonban többször is megzavart az, hogy szétesett a távközlési rendszer, megszakadt a közvetítés. Ezen túlmenően pedig a hosszas fordítások is lassították az eljárást. 

De Carvalho a kivetítőn középen a februári kiadatási tárgyaláson. Fotó: Kurucz Árpád

De Carvalhót öt ügyvéd is védi, köztük magyarokkal. A tárgyaláson elhangzottakat portugál mellett angolra is le kell fordítani. Mindenesetre a tegnapi tárgyaláson kiderült: 

a kokainbáró minden terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadja, és tiltakozik az ellen, hogy Brazíliának, Belgiumnak vagy az USA-nak kiadják. 

A tárgyaláson a már kilencedik hónapja kiadatási letartóztatásban lévő fogvatartott ezúttal maszkot viselt.

Úgy tudjuk, hogy De Carvalhót tavalyi budapesti elfogása óta legalább egyszer az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) ügynökei látogatták meg a börtönében. A DEA tisztjei vélhetően együttműködésre akarták bírni a súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsított egykori őrnagyot.

Mint azt a Magyar Nemzet megírta, nemzetközi szinten is jegyzett bravúrt hajtottak végre magyar nyomozók, akik 2022. június 21-én hajnali öt órakor kaptak külföldről riasztást, hogy az egyik legkeresettebb, álnéven élő brazil drogbáró Budapesten bujkál. A brazil Pablo Escobarként is emlegetett férfi holttá nyilváníttatta magát, ám a nyomozók hat óra alatt azonosították, felkutatták és elfogták egy szórakozóhely teraszán. 

Az 54 éves férfit az Interpol egy brazil bíróság által, harminc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények – nagy mennyiségű kábítószer-csempészet – miatt kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján körözte világszerte. 

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi a Brazíliából Európába tartó kábítószer exportjának egyik fő elosztója, emellett az európai kontinens egyik legnagyobb drogkereskedője. Főleg a paraguayi és bolíviai kábítószer-ellátók és az európai átvevők közötti összekötőként tevékenykedik, és pénzmosásban is részt vett. 

Kicsoda De Carvalho?

Az InSight Crime szerint miután 2020-ban egy másik hamis néven letartóztatták Spanyolországban, De Carvalho nyomtalanul eltűnt. Az év eleji sajtóértesülések szerint az a hír járta róla, hogy Portugáliában, Ukrajnában és Dubajban tartózkodott, mióta Spanyolországból menekült. A bűnügyi szakportál összefoglalta De Carvalho bűnözői pályafutását. A nemzetközi nyomozás adatai szerint az egykori brazil katonai rendőrtiszt vezetője volt annak a hatalmas kábítószer-kereskedő hálózatnak, amely kábítószert szállított Brazíliából Európába, Afrikába és Ázsiába. A helyi brazil lap, a Tribuna do Norte által tavaly közzétett vizsgálat részletesen bemutatta, hogyan szállított De Carvalho hálózata több mint 17 tonna kokaint 2017 és 2021 között Brazília északkeleti kikötőjéből, Natalból Hollandiába, Belgiumba, Spanyolországba és Portugáliába. 2022 februárjában 45 tonna kábítószert szállított Brazília más nagy kikötőinek, köztük Santos, Rio de Janeiro, Fortaleza és Paranagua kikötőinek felhasználásával. De Carvalho volt az agytrösztje annak a kiterjedt, interkontinentális kábítószer-kereskedő hálózatnak, amely Bolíviát, Brazíliát, Paraguayt, Spanyolországot és Dubajt kötötte össze. Az Operation Turf nevű, összehangolt biztonsági razziák az év elején felszámolták a hálózat nagy részét, és bizonyították, hogy több millió dollárnyi drogból származó pénzt mostak tisztára versenylovakon, ingatlanokon és luxusjárműveken keresztül Brazíliában.

Borítókép: A brazil Escobart egy budapesti szórakozóhely teraszán fogta el az NNI (Forrás: Police.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.