Szerda reggel rendőrkézre került a februári, budapesti embervadászat két, német szélsőbaloldali támadója Németországban. Mindketten a hírhedt német szélsőbaloldali bűnszervezet, a Hammerbande (Kalapácsbanda) tagjai lehetnek, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság körözte őket.
Elfogtak két, a budapesti embervadászatban részt vevő német szélsőségest
Rajtaütött ma reggel a német rendőrség különleges kommandója a februári, budapesti embervadászat két, szélsőbaloldali német résztvevőjén, és elfogtak két szélsőségest, Emilie Samira D.-t (21) és Moritz Sch.-t (21). A hírhedt Kalapácsbandához köthető két erőszakos radikálist a budapesti rendőrök keresték.

Ma reggel 6 óra körül egy elit rendőri egység megrohamozott több lakást Lipcsében (Szászország) és Jénában (Türingia). A műveleteket a Szászországi Állami Bűnügyi Rendőrség végezte a Drezdai Ügyészség irányításával – jelentette a Bild című napilap.
Az elfogott gyanúsítottak Emilie Samira D. (21) és Moritz S. (21) mindketten baloldali szélsőségesek, a lipcsei Connewitz kerületben élnek. A rendőrség szóvivője megerősítette az elfogások hírét. A Bild információi szerint minden gyanúsítottat letartóztattak.

A szélsőbaloldali terrorista cselekményeket dokumentáló Dokumentation Linksextremismus a Twitter-oldalán megerősítette: elkapták a baloldali szélsőségeseket, Emilie Samira D.-t és Moritz Sch.-t.
Az elfogottakat úgy jellemzik, hogy a hírhedt szélsőbaloldali terroristacsoport, a Hammerbande második vagy harmadik generációját alkotják, módszereik, szervezettségük hasonló a Német Szövetségi Köztársaságban egykor gyilkoló és robbantó RAF terrorszervezetéhez.
A Bild emlékeztet rá: február elején Budapesten több támadást is a két most elfogott és más baloldali radikálisok számlájára írnak. A magyar nyomozás adatai szerint a feltételezett támadók a még mindig körözött Clara Wittkugel (22), Anna M. (26), Emilie D. (21), Moritz Sch. (21), Tobias E. (29) Németországból és Ilaria S. (38) Olaszországból.
További Belföld híreink
Közülük négyet letartóztattak: Tobias E.-t, Anna M.-t, Iliara S.-t és egy 42 éves magyart. Utóbbit a napokban szabadlábra helyezték. Anna M.-t pedig bűnügyi őrizet alá vették azzal, hogy hetente kell e-mailben jelentkeznie a budapesti rendőröknél.
Georg Maier (SPD) belügyminiszter az mondta a Bildnek: „A ma reggeli intézkedések világossá teszik, hogy a közép-németországi biztonsági hatóságok következetesen lépnek fel olyan erőszakos bűncselekmények ellen, amelyeket feltehetően baloldali szélsőségesek motiváltak. Türingiában az Állami Bűnügyi Rendőrségi Hivatalban külön állambiztonsági bizottságot hoztak létre, amely szorosan együttműködik a szász kollégákkal.”

Clara Judith Wittkugel továbbra is a körözési listán szerepel. A nyomozás eddigi adatai szerint ő is közvetlenül részt vett a budapesti embervadászatban. Német sajtóforrások szerint zöldaktivistaként kezdte pályafutását, majd radikális zöld lett, amit aztán követett a szélsőbaloldali erőszakos Hammerbande-csoport.
Hammerbande
Német sajtóorgánumok az egyik elfogott és letartóztatott gyanúsítottat Tobias E.-ként azonosították, aki a Lina-ügyként elhíresült németországi Antifa-támadások résztvevője is lehetett, amelyeket a Hammerbande követett el. Tobias E. a Hammerbande egyik meghatározó alakja. A banda vezetőjét, Lina Engelt évekkel ezelőtt elfogták, a per jelenleg is tart ellene, de a banda tagjai közül a német hatóságok nem tudtak mindenkit elfogni. A német sajtó szerint most a magyar rendőrség számolhatja fel teljes egészében a Hammerbandét. A BRFK mindenesetre továbbra is együttműködik a német és az olasz társszervekkel, valamint a titkosszolgálatokkal, a német és a magyar Alkotmányvédelmi Hivatal extremitások ellen fellépő részlegeivel.
Borítókép: Az egyik brutális támadás Budapesten, a Gazdagréten történt (Forrás: Police.hu)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Újra lecsapott a rendőrség, drogterjesztőkön kattant a bilincs + videó
Anya és lánya is gyanúsított lett.

Megújul a pápai Szent István vértanú templom
A rekonstrukcióra az Országgyűlés 950 millió forint támogatást biztosított.

A Városmajor ráncfelvarrására kalapozik Hegyvidék, mert a főváros az alapvető feladatait sem látja el
Jobboldalról érkezett a tőkeinjekció.

Elviselhetetlen forróság miatt figyelmeztettek + videó
Csapadékra semmi esély a következő héten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán

Az Egyesült Államok már készen áll egy nukleáris csapásra

Minden Galaxy-felhasználót figyelmeztet a Samsung: indítsd újra a telefonod, különben…

A magyar–ukrán kapcsolatok a szakadék szélén: Magyarországé lehet a végső csapás

Ez a szuperélelmiszer lehet a nyugodt alvás titka, tudományosan igazolták

Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírtTV műsorvezetőjét + videó

Drámai csatában dőlt el a magyar válogatott világbajnoki elődöntője

Meghitt nyaralás a francia Riviérán: Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka exkluzív fotói

Szoboszlai Dominik nyaralásán feltűnt két válogatott játékos, ez lett a vége + fotók

Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, Csipes mégis újra csodát tett

J.D. Vance-t letiltották

Robert C. Castel: Irán lesz Ukrajna Waterlooja?
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Újra lecsapott a rendőrség, drogterjesztőkön kattant a bilincs + videó
Anya és lánya is gyanúsított lett.

Megújul a pápai Szent István vértanú templom
A rekonstrukcióra az Országgyűlés 950 millió forint támogatást biztosított.

A Városmajor ráncfelvarrására kalapozik Hegyvidék, mert a főváros az alapvető feladatait sem látja el
Jobboldalról érkezett a tőkeinjekció.

Elviselhetetlen forróság miatt figyelmeztettek + videó
Csapadékra semmi esély a következő héten.