Kiderült az is, hogy hímről van szó, azonban nevet még nem kapott. A névadáshoz a március 15-én az állatkertbe látogatók segítségét fogják kérni, akik aznap szavazhatnak majd a kis leopárd nevére. A Miskolci Állatkert első perzsa leopárdja, az akkor hároméves nőstény, Tareca 2012-ben érkezett Portugáliából, a Lisszaboni Állatkertből az európai fajmegőrzési program keretében. 2017-ben jött világra első kölyke, Touran, amely jelenleg már az izraeli Haifa állatkertjének lakója. Tareca 2022-ben kapott új párt Augsburgból, „frigyük” eredményeként született meg első kölykük január 25-én.
Nem akármilyen leopárd született a Miskolci Állatkertben + galéria
A január 25-én született kölyök az első állatorvosi vizsgálatán megkapta a kötelező védőoltásokat, valamint az azonosítására szolgáló microchipet, és megmérték a súlyát is, amely azt igazolja, hogy jól fejlődik – tájékoztatott honlapján a Miskolci Állatkert szerdán. Közölték, a kölyök fő táplálékát még az anyatej jelenti, de már kóstolgatja a húst is.

A leopárd a legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacska, hiszen Afrika déli részétől egészen a Távol-Keletig előfordul, ahol több alfaját is megkülönböztetik élőhelyüktől, méretüktől, színezetüktől függően.
Létszáma azonban mindegyik alfajnak jelentősen megfogyatkozott, különösen igaz ez a Közel-Keleten élő, legnagyobb termetű alfajára, a perzsa leopárdra (Panthera pardus saxicolor), melyből becslések szerint
legfeljebb ezer példány élhet szabadon.
A veszélyeztetett nagymacskák megmentéséért az európai állatkertek az elsők között hoztak létre összehangolt tenyészprogramot az 1980-as években. Jelenleg Európa és a Közel-Kelet állatkertjeiben a fajnak mintegy száz egyede él, köztük három Miskolcon.
Borítókép: A Miskolci Állatkert január 25-én született hím perzsaleopárd-kölyke első orvosi vizsgálatán 2023. március 8-án (Fotó: MTI/Vajda János)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bayer Zsolt az Igazság órájában, kövesse nálunk élőben!
Magyar Péter magyarázkodásairól, az Európai Néppárt háborús törekvéseiről és az ellenzéki aktivisták sajátos kifejezésmódjáról is szó lesz a műsorban.

Elvakítja a kormánygyűlölet az ukrán fegyverlobbival összefonódott egri tiszás kampánymenedzsert
Kürtös László, akinek karaktere teljes mértékben illeszkedik Magyar Péteréhez és a Tisza vezetőiéhez, a közösségi médiában még Kapu Tibor űrhajóst sem kímélte.

Naposabb arcát mutatja a tavasz, de a csapadék is velünk marad + videó
A hűvös reggel után akár 14 fok is lehet.

„A bűnt nem lehet mentegetni, de a bűnbánónak meg kell bocsátani” – Interjú a Parma Fidei díjjal kitüntetett Reisz Pál ferences atyával
Hivatásának kezdetéről, a kommunista diktatúra során átélt keresztényüldözésről, a tüntetés alatt megszólaló harangszóról és a megbocsátásról beszélt lapunknak a kitüntetett ferences.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!