Új fejezetet kíván nyitni az új, ősszel alakult svéd kormány a svéd–magyar kapcsolatokban, amit a legnagyobb kormánypárti politikai erő világossá tett – közölte Facebook-oldalán Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Mint írta, a Svédországi Demokraták parlamenti vezetőit látták vendégül a stockholmi magyar nagykövetségen. A viták helyett együttműködést! „Új kormány – új kezdet!” – olvasható Németh Zsolt bejegyzésében.
Új fejezetet nyitnak a svéd–magyar kapcsolatokban
Vendégségbe érkeztek a Svédországi Demokraták parlamenti vezetői a stockholmi nagykövetségre.

Borítókép: Németh Zsolt, a Fidesz vezérszónoka az Országgyűlés plenáris vitáján 2023. március 1-jén (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai is a helyszínen voltak.

Nem fizet Hódmezővásárhely, de Márki-Zay szerint a kormány kisemmizi a várost
A polgármester Lázár Jánost hibáztatja.

Startup programhoz csatlakozott a MÁV
A programmal az egyetemisták felkészítését segítik.

Beváltak az utazó takarítók: tisztábbak lettek az IC-vonatok
Egy hónap elteltével komoly javulást ért el a MÁV a tisztaság terén.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen

Megtörte a csendet Gyurcsány Ferenc

Most jött: Őrjöngenek a felhasználók, mától leáll a népszerű üzenetküldő alkalmazás

Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka

Zokognak a rajongók: Felesége után halt a Baywatch sztárja

Felkészült a válaszlépésre Orbán Viktor: már meg is tette a szükséges intézkedéseket

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

„Szexuális ragadozó” – lavinát indított Hosszú Katinka szövetségese

Ilyen hatással lehet Gyurcsány távozása a baloldali állóvízre

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Horrorbaleset történt Piliscsabánál, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál
Az Országos Idegenrendészeti Főosztály munkatársai is a helyszínen voltak.

Nem fizet Hódmezővásárhely, de Márki-Zay szerint a kormány kisemmizi a várost
A polgármester Lázár Jánost hibáztatja.

Startup programhoz csatlakozott a MÁV
A programmal az egyetemisták felkészítését segítik.

Beváltak az utazó takarítók: tisztábbak lettek az IC-vonatok
Egy hónap elteltével komoly javulást ért el a MÁV a tisztaság terén.