Bírósághoz fordul a kormányhivatal a Horn Gyula sétány ügyében

Nem nevezhető el közterület a volt pufajkásról, mert Horn Gyula részt vett XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében – vélekedtek.

2023. 04. 27. 17:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fővárosi Közgyűlés ragaszkodott jogsértő döntéséhez a Horn Gyula sétány elnevezésének ügyében, azt a kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére sem változtatta meg, ezért a hatóság kénytelen a Fővárosi Törvényszékhez fordulni 

– válaszolta Budapest Főváros Kormányhivatala a Magyar Nemzet kérdésére.

Lapunknak küldött közleményükben azt írták: mint ismert, az önkormányzati törvény világosan kimondja, hogy közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. A Magyar Tudományos Akadémia két ízben is megállapította, hogy Horn Gyula részt vett XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában, így Budapest Főváros Kormányhivatalának álláspontja szerint jogszerűen nem nevezhető el róla közterület – írták.

Emlékeztettek, hogy a kormányhivatal 2023. március 21-én bocsátott ki törvényességi felhívást, amelyben a közterület elnevezésének módosítását kérte a Fővárosi Közgyűléstől, ám a testület április 26-i ülésén a törvényességi felhívást elutasította, így egyértelművé tette: ragaszkodik a jogszabályellenes helyzet fenntartásához.

Borítókép: Horn Gyula szobra Budapesten (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.